Stephanie Garber: Legendary

Egy összetört szív.
Egy megfizetendő adósság.
Egy vérre menő játék.

Donatella Dragna a Caraval varázslatos világában végleg megszabadult zsarnok apjától, és a nővérét, Scarlettet is megmentette egy baljós házasságtól. Lenne mit ünnepelnie a Dragna-lányoknak - de Tella még nem szabad.

Még a játék előtt, végső kétségbeesésében egyezséget kötött egy bűnözővel, és most olyasmivel tartozik neki, amit eddig soha senki nem tudott megszerezni. Ki kell derítenie a Caraval mester, Legend valódi nevét! Erre csak egyetlenegy esélye van: ha megnyeri a Caravalt.

Tella tehát második alkalommal is beleveti magát a legendás versengésbe, és ezzel keresztezi egy gyilkos trónörökös útját, belebonyolódik egy elátkozott szerelembe, valamint titkok kusza hálójába... amivel bajba sodorja Scarlettet is. A Caraval mindig is bátorságot, ravaszságot és áldozatokat követelt. Ám ezúttal még többet kér a játék: ha Tella nem tudja teljesíteni, amit az alkuban ígért, és nem szolgáltatja ki Legend igazi nevét, mindent elveszít - talán még az életét is. De ha nyer, Legend meghal, és a Caraval örökre megsemmisül.

Isten hozott újra a Caravalban... a játék még csak most kezdődik igazán!

Gotta admit, harmadjára olvasva is libabőrös lettem.

Bizonyára tudjátok, mennyire szerettem a Caravalt, az első szavától az utolsóig rajongtam érte. Elmondhatatlanul vártam már a Legendaryt, amit az elmúlt két napban olvastam el harmadjára, így elhihetitek, bőven van mondanivalóm a Dragna-lányok történetének folytatásáról. Szeretnék felhasználni egy-két spoilert a hitelességem érdekében, kérlek, ennek tudatában olvassatok tovább! Köszönöm!

Mint tudjuk tehát, az első Caravalt az idősebbik Dragna nővér, Scarlett játszotta, mi pedig vele együtt futottunk versenyt az idővel és Legenddel a húga életéért. Ha IDE kattintotok, elnavigállak benneteket ahhoz az írásomhoz, amelyben megkíséreltem megindokolni, hogy miért is lett hatalmas kedvencem a könyv. 

"(...) vajon nem ez adja a Caraval varázsát? Nem a mágia és titokzatosság, hanem az, hogy Legend színészei tudják, miképp kell felkorbácsolni az emberek érzéseit."

A Legendary egy rövid - bár annál fontosabb - visszatekintő után pontosan ott folytatódik, ahol a Caravalt abbahagytuk, annyi különbséggel, hogy a narráció átfókuszál Tellára, Scarlett húgára. Még mindig a játékot lezáró mulatságon vagyunk, ahol mindannyian Scar győzelmét ünneplik. Tella boldogan figyeli őt és Juliant, egyik fiúkézről táncol a másikra, aranyszínű habzóbort szürcsöl és egy éjszakára még Danteval is összegabalyodik. Minden annyira könnyűnek tűnik, mint a Tella poharában úszkáló buborékok, azonban a lány lelkét nyomja valami.

Míg mi Scarlettel voltunk elfoglalva a Caravalban az Álmok szigetén, addig Tella sem maradt tétlen a háttérben. Egy számára nagyon fontos ügyben üzletelni kezdett egy gazemberrel: súlyos és lehetetlen információkat kért tőle, de mivel kétségbeesetten vágyott a segítségre, belement egy alkuba a "jó barát"-tal. A szükséges információk ára pedig Legend mester valódi neve, amit  az égvilágon senki nem tud.

"De az alkuk már csak ilyenek. Elsőre mind vállalhatónak tetszik."

Időközben a Középbirodalom császárnője, Elantine, hetvenötödik életévéhez közeleg, ezért tiszteletére újabb Caravalt rendeznek, alig egy héttel az előző után. Tella karon kapja Scarlettet, és ők is felszállnak a La Esmeralda fedélzetére a mutatványosokkal, hogy míg Valendára érnek, valakiből kiszedje a mester valódi nevét. A hajóút során Tella meglátogatja Legend jövendőmondóját, Nigelt, aki elárulja neki, hogy az elkövetkezendő Caraval győztese meg fogja tudni, hogy kicsoda a mester valójában. 

Tellának több sem kellett, elhatározta, hogy részt vesz a játékban, sőt, meg is fogja nyerni azt, megszerezve ezzel a fizetséget, amivel tartozik. Ez a Caraval azonban közel sem olyan, mint amelyben Scarlett versenyzett az ő életéért. Tella ezúttal többek életéért harcol, beleértve a sajátját is, és talán ez a játék egy kicsivel jobban támaszkodik majd a valóságra, mint a szemfényvesztésre.

Mert hát, ugye senki nem hitte el, hogy a kegyetlen és ravasz Legend mester rendez egy Caravalt csupán a császárnő születésnapja alkalmából? 

"Mindenki vagy Legendet akarja, vagy Legend akar lenni."

A kötet kiadása még mindig lenyűgöz: nem térek napirendre az erős, rózsamintás lapok, cirádás fejezethatárok és óriási betűk felett. Ennél szebb olvasnivalót nehezen találnék most a polcomon, kívül-belül gyönyörű. A történet pedig, ami ebbe a varázslatos külsőbe van öltöztetve, egyenesen zseniális. 

"Kevés olyan kíméletlen dolog van a világon, mint a kritizáló úrihölgyek."

Nagy örömmel olvastam, hogy Stephanie Garber ezúttal történelmet is adott kitalált világának, bekeretezve így a Caravalt és a Középbirodalom városait, tartományait. A legenda szerint, több száz évvel ezelőtt gonosz istenségek, úgynevezett Fátumok uralkodtak a világ felett, irányításuk alatt tartva az egész Középbirodalmat. Hatalmas varázserővel bírtak, halandó ember soha nem lett volna képes végezni velük, már csak azért sem, mert rengetegen voltak: ott van például a Halálhírhozó Leány, aki megjósolja szeretteink halálát; vagy a Szívek Hercege, aki a viszonzatlan szerelem és a jóvátehetetlen hibák istene; de az Udvari Bolond sem kevésbé félelmetes, hiszen ő a rövid ideig tartó boldogság szimbóluma.

Egy nagyhatalmú boszorkány végül megfosztotta őket végtelen erejüktől, amivel békés napok érkeztek a Középbirodalom történetébe. Legend ezt választja a következő Caraval témájául, így ezúttal a fővárosba, a Fátumok egykori fellegvárába, Valendára látogatunk, hogy még többet tanuljunk a Birodalom történelméről, sorsának alakulásáról az évszázadok során, sőt, talán még a jövőjéről is kideríthetünk egyet s mást. 

"- Nem szedheted le rólam a ruhát itt, ezen a lépcsőn!

- Ezek szerint máshol leszedhetem?"

Nekem nagyon tetszett, hogy végre el tudtam helyezni ezeket a szigeteket, városokat és magát a Caravalt a történelemben. Tella játékát követve azt is kiderítjük, hogy honnan a mester ereje, hogyan indult el a Caraval, és még az is lehet, hogy megismerjük Legend valódi nevét.

Szerettem, hogy ez a Caraval más volt, mint elődje, mert attól féltem, hogy miután megismertem az elsőt, akkor már nem leszek olyan fogékony a szemfényvesztésre egy hasonló játék olvasásakor. Változtak a játékszabályok is kissé, valamint ezzel a témával, a sok-sok személyes, önérdekű céllal és a nagyon is valódi(nak tűnő), fenyegető veszélyekkel a valóság és varázslat elegyében próbálunk Tellával kiutat találni a játékból. Tella sokszor saját magában és a nővérében is kételkedni kezd, hiszen nem tudja eldönteni, hogy ki dolgozik a mesternek, ki mond igazat és ki tereli őt a jó irányba. Én ugyanígy bizalmatlankodtam mindenkivel, már ismert karaktereket kérdőjeleztem meg, hiszen egy új Caravalban a színészek is új szerepet kapnak, amivel eggyé kell válni és minden áron ragaszkodni kell hozzá. Így lett az odaadó, humoros Julianből egy tenyérbemászó piaci árus, az önelégült Armandoból pedig egy fenyegetőző jövendőmondó. 

Mindezek ellenére tartom, még mindig nagyon szeretnék Legend egyik színésze lenni!

"Olyasfajta helynek látszott, ahol az embert elfogja az érzés,

hogy itt csak suttogva illik beszélni."

A cselekmény számomra ugyanolyan izgalmas volt, mint az első rész, habár nekem a Caraval egy picit jobban tetszett. A második kötetben is egymást érik az őrült események, már azelőtt is, hogy elkezdődne a Caraval: Tella belekeveri magát egy eljegyzésbe, tovább alkudozik a "jó barát"-tal, többször is csontját töri és menekülnie kell, titkolózik a nővére előtt, tehát megtesz mindent, hogy elérje a célját és végül megkapja azt, amiért ezen az egész úton elindult. 

Most olvastam harmadjára a kötetet, ezért ki merem jelenteni, hogy nekünk, olvasóknak is vannak kulcsok a szövegbe rejtve, amiket, ha észreveszünk, egy lépéssel a Dragna lány elé kerülhetünk. Ezek lehetnek tárgyak, a különböző helyszíneken felbukkanó furcsa alakok, de a szereplők megszólalásaira is érdemes nagyon odafigyelni, hogy elkapjátok ezeket az apró jeleket. Pont ezért nem lett unalmas többszöri olvasás után sem a történet, mert látjátok, elsőre ezek a dolgok nekem fel sem tűntek. Azt is nagyon szeretem a Legendaryben, hogy sokszor a legjelentéktelenebb dolgoknak lesz a legnagyobb jelentősége: például egy tárgynak, amit a történet egy pontján valaki csak félvállról megemlít, majd később kiderül, hogy sokkal több egy átlagos használati eszköznél. Aztán jön a fejcsóválás, hogy hogy nem vettem én ezt észre. 

Ez a sok-sok apró dolog adja a Caraval varázsát (azon kívül persze, hogy Tella belekeveredik mindenféle bajba, amit csak el tudtok képzelni), és ettől lesz igazán mindblowing a zárlat is. A kötet vége felé egyre jobban izgultam, egyre kevésbé bíztam meg bárkiben is és végül egy fantasztikus befejezést kaptam, nagyon szerettem.

"Ha valaki igazán fontos az embernek, nem az volna rendjén,

hogy őszinte hozzá, még akkor is, ha emiatt elveszítheti az illetőt?"

A szereplői gárda még mindig nagyon színes és a legkülönfélébb érzelmeket váltják ki az olvasóból az undortól egészen a szívből jövő szeretetig. 

Nézzük meg először a Dragna-lányokat. Most Scarletten a sor, hogy háttérbe szoruljon, hiszen ezúttal Tella a fő-főszereplőnk. Azonban Scar ugyanúgy munkálkodik a háttérben, mint húga tette, amíg ő a játékát vívta az Álmok szigetén egy héttel korábban. Kíváncsivá teszi az olvasót a Juliannel való kapcsolatának alakulása, mert annyira keveset tudunk meg róla ebben a kötetben, hogy az már szinte fáj. Scarlett egyelőre megtartja magának a gondolatait, mi is pontosan annyit látunk a lányon, mint Tella, nagyon élveztem. 

A Caravalban Telláról nem derül ki sok minden, azt viszont megtudjuk, hogy ő előbb hallgat a szívére, és csak utána az eszére. Ez a Legendaryben sincs másképp, a vakmerő és bátor lány mindent megtenne, hogy megvalósítsa szíve vágyát. Ehhez azonban előbb meg kell nyernie a játékot. Tellát egész életében alábecsülte mindenki, azonban a játék során bebizonyítja, hogy a saját történetének bizony ő a hőse.

"Tella betévedt a nővére szerelmi történetébe,

amelyben annyi a romantika, hogy még nézni is rossz."

Tella és a nővére sok mindenben különböznek, másként viszonyulnak bizonyos személyekhez és másképp gondolkodnak a világ dolgairól: két egészen különböző, de nagyon erős karakterek. Örülök, hogy Tellát is megismerhettem és jobban beleláthattam az ő testvéri kötelékükbe. 

Sokat változnak a lányok mindkét Caraval alatt. Scarlett felnőtt nővé válik, megtanul ellent mondani mások irányításának és teljes szívével bízni a szeretet erejében és abban, hogy mindig van választása. Tella pedig saját magának is megmutatja, hogy ő már nem az a kislány, akit mindenki megtéveszt és alábecsül, nem hagyja, hogy holmi jóslat és a félelmei irányítsák az életét. Sosem adja fel, és ha kell, még az ellenfél fegyverét is felhasználja, hogy megkapja, amit akar. 

A holtsápadt Jacks valami istentelenül buta és felesleges karakter, annak ellenére, hogy látszólag egy nagyhatalmú ember, aki fontos szálakat mozgat a történetben. Well, én sokszor úgy éreztem, hogy azok a szálak mozognának Jacks nélkül is, mert ő semmit nem csinál, csak lehetetlen színű almákba rág bele, és halállal fenyegetőzik. Veszélytelenségét mi sem bizonyítja jobban, mint a zárlat, ahol még ő tesz szívességet a fenyegetett alanynak. Told u, buta, mint a tök. Remélem, a Finaleban talál értelmet a létezésének és egy kicsit összeszedi magát, mert addig sajnos nem tudom értékelni, hogy a történet része.

"- Tudod - merengett el Tella -, ha nem utálnálak, talán végül még élvezném is a társaságodat."

Végül, de nem utoljára, lássuk a szívtipróinkat! 

Dante nagyon rejtélyes alak, melyhez a külsője is tökéletesen passzol. A tetőtől talpig tetovált fiú folyton feketében jár és úgy kavarja Tella érzelmeit, mint a Caraval a játékosok józan ítélőképességét. Ami időközben engem is elhagyott, though. Sokszor eldönthetetlen, hogy színészkedik-e vagy az igazat mondja, de hát ilyenek ezek a rossz fiúk...

Juliant még mindig életem párjának gondolom, viszont újra előkerült az a Julian, akiben az előző Caravalban hol bíztam, hol nem. Vele is alig találkozunk a Legendaryben, úgyhogy már nagyon várom az alakítását a Finaleban, hiszen a farkasmosolyú ifjú egy megrögzött hazudozó és van egy olyan érzésem, hogy még mindig van valami, amit nem mondott el nekünk.

"Az arany bárkin ugyanúgy ragyog, a sötétséget azonban

csak kevesen tudják úgy megcsillogtatni, ahogyan Dante."

Aki kitartóan olvasott és eljutott idáig ebben a bejegyzésben, annak hálásan köszönöm és ígérem, már csak egy dologról szeretnék szót ejteni, és nagyon izgi lesz!

A Caravalról szóló ömlengésemben is említettem már, hogy mennyire imádtam a fordítást, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kedvenceim közé került a történet. Nos, Falcsik Mari még mindig megérdemli azt a szobrot, amit állítanék neki, és képzeljétek, azóta volt alkalmam beszélgetni is vele. 

A Legendary nyelve ugyanolyan varázslatos, mint maga a történet, úgy érzem, akkor is élvezném olvasni, ha halál unalmas lenne, mert ezekért a szófordulatokért, mondatokért és kifejezésekért megérné végiglapozni a kötetet. Valahogy ez a stílus, ez a nyelvváltozat annyira hozzánőtt számomra a Caraval világához, szereplőihez és atmoszférájához, hogy nem tudnék elképzelni egy kevésbé ékes változatot ehhez a történethez. Enélkül nem is lenne az igazi, mintha a lányok által szebbnél szebb ruhákat és estélyiket vennénk el a történetből, sokkal-sokkal kevesebb lenne tőle az élmény. Ezért egy kicsit aggódom a harmadik kötetért, hiszen Mari átadta a stafétát Sepsi Lászlónak, aki - Mari elmondása szerint - még jobban is ért a mai angol kifejezésekhez, mint ő. Nos, azt hamarosan kiderítem!

"Úgy nézett rá, mint aki szerette volna, hogy belevesszen a tekintetébe,

hogy aztán ő legyen az egyetlen, aki megtalálhatja."

Először hiányoltam Scarlett személyiségét a Legendaryból. Nekem nagy szerelmem lett a szinesztézia Garber-féle változata: a lány az érzelmeit a legkülönlegesebb színárnyalatokban látja. Falcsik Mari is elárulta, hogy habár a szinesztéziának történelme van, az efféle felhasználása és alakítása meglehet, hogy Garber találmánya. Nagyon szeretem, és alig várom, hogy a Finaleban újra belevessem magam Scarlett színes érzelmeibe.  

Ettől függetlenül természetesen a Legendaryben is szembejött jó néhány olyan kifejezés, amik simogatták a lelkem, például a meghiúsult vágyak színe; vagy a zöld, mint a termőre fordult gyűlölet, mint a be nem hegedő féltékenység; vagy a szívfájdalom tintafekete illata. 

Mondjon aki, amit akar, de ha létezik #languageporn, akkor ez az.

"(...) persze, hiszen minden, amihez Legendnek köze van, világít a sötétben."

Gondolom, mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy mennyire szerettem a Caraval második kötetét is. Szívből ajánlom mindenkinek, aki szerette az első könyvet, ugyanannyira fogjátok szeretni ezt is! Ismerjétek meg jobban Tellát Ti is, látogassatok el vele Minerva Modern Divatüzletébe és az Elantine Birodalmi Körözési Ügynökséghez, kereskedjetek titkokkal a Fűszernegyedben és tanuljatok új vallásokat a Templomnegyed romos épületeiben!

Hálám örökké üldözi a Librit ezért a gyönyörű kötetért! Köszönöm! IDE kattintva meg tudjátok vásárolni, INNEN pedig molyra kalauzollak Benneteket, a könyv adatlapjára. 

Hamarosan találkozunk,