Cassandra Clare: Gonosz fortélyok - Éjfél kisasszony

Megigéz.

Öt év telt el a Mennyei tűz városa eseményei óta, amikor az árnyvadászok a kihalás szélére sodródtak. Emma Carstairs már nem gyászoló kislány, hanem egy fiatal nő, aki elszántan keresi szülei gyilkosát, hogy megbosszulhassa szeretteit és az őt ért veszteségeket. Oldalán a parabatiával, Julian Blackthornnal egy démoni cselszövést próbál felderíteni Los Angelesben, a Sunset sugárúttól egészen a Santa Monica partjait mosó igéző tengerig követve a nyomokat. Emmának meg kell tanulnia bízni a szívében és az eszében. A szíve azonban veszélyes irányba húzza...

Mindig, amikor Clare könyvet olvasok, rájövök, hogy ez a világ sucks ahhoz képest, amit ő alkotott.

Nem rejtem véka alá, hogy mennyire elfogult vagyok az árnyvadász-kötetekkel kapcsolatban, ahogy azt sem, hogy hálám örökké üldözi Claret, amiért megszerettette velem az olvasást. Imádtam. Egy szóval ennyi lenne az értékelésem erről a könyvről. Egyszerűen csodálatos.

A Gonosz fortélyok első könyvében a Los Angelesi Intézet életébe pillanthatunk bele. A vezérfonal alapján kriminek is mondhatnánk, hiszen legújabb árnyvadász csapatunk gyilkosságok ügyében nyomoz, megpróbálják felfedni, hogy ki a tettes. Végtelenül izgalmas, fordulatos és veszélyes ez a nyomozás, olvasás közben úgy éreztem, mintha én is a tanácskozó árnyvadászok között ülnék a könyvtárban, és próbáltam összerakni a darabokat, hogy rájöjjek, ki a gyilkos. Clare profi módon mozgatja a szálakat és szórja az olvasó szeme elé az apró jeleket, információmorzsákat úgy, hogy lehetetlen legyen kitalálni ki a tettes a nephilimek előtt. Így a cselekmény előrehaladtával a pulzusom és az idegesség a hasamban egyre csak fokozódott. Alig bírtam letenni, tudnom kellett, hogy mi lesz a vége, ki az elkövető.

 Amikor kiderült, és ahogy a darabok elkezdtek a helyükre kerülni, elkapott az az érzés, amiért imádok olvasni. Nehéz ezt megfogalmazni, amikor összepréseled a szád olvasás közben, annyira izgulsz, aztán mosolyogni kezdesz, ahogy kiderül minden, és észre sem veszed, hogy ezeket csinálod, annyira magával vitt a történet. Az idegesség a hasamból mindenfelé elterjedt, és csak gyorsabban, gyorsabban akartam olvasni, hogy minden azonnal kiderüljön. Erről A hercegnő egy bekezdése jutott eszembe, meg is keresem...

Voilá!

"-Ismered az érzést, amikor egy könyvet olvasol, és tudod, hogy tragédia lesz belőle? Érzed, hogy közeledik a hideg és a sötétség, látod, hogy szorul a hurok a szereplők körül, akik a lapokon élik az életüket, mégsem tudsz szabadulni a történettől. Olyan, mintha hozzákötöznének egy kocsihoz, és az vonszolna maga után. Sem elengedni nem tudod, sem az irányt megváltoztatni."

Na de vissza Lady Midnighthoz!

Szintén nagyon szeretem a felismerés érzését, amikor rájövök, honnan egy-egy kötet címe. Az Éjfél kisasszony úgy gondolom fantasztikus választás, nem túl nyilvánvaló, nem derül ki hamar a történetből, és amikor megvilágosodtam, hogy Áhá! Innen a cím!, mosolyogtam mint egy idióta, hogy hogy lehet ennyire amazing egy köny.

Amiről többet szerettem volna beszélni Veletek, azok a szereplők és a cselekmény mellékágai.

Szinte a vezérszállal vetekszik a szerelmi szál, nagyon fontos helyet foglal el a történetben a két parabatai, Emma és Julian tiltott szerelme, ami később szerelmi háromszöggé alakul, aminek már nem minden ága tiltott. Bonyolult dolog a szerelem, annyi biztos. :D Nagyon tetszett, ahogy az irónő megformálta ezt a szálat a könyvben. Nem volt túl sok, nem szólt folyamatos nyavalygásról, szenvedésről, vívódásról. Két fiatal őszinte szerelméről olvastam, akik hiába szeretik egymást testük minden porcikájával, nem lehetnek együtt. És nem a Törvény volt az, amitől elsősorban féltek. Lex malla, lex nulla. A családjukra kellett gondolniuk, ami egyszerre gyönyörű és végtelenül szomorú.

Fontosnak tartom, hogy nagyon emberi szereplőink vannak. Mindenki harcol a saját démonaival, titkolóznak, feláldozzák magukat, mindenáron megvédik a családjukat, szeretteiket vagy szeretteik emlékét.

Julian és Emma karaktere azonnal az olvasó kedvencévé válik, humoros, baráti és szenvedélyes. Különleges kapocs fűzi őket össze, hiszen parabataiok, akik szerelmesek egymásba.

"Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik. Része mindannak, amit teszel. Benne van a levegőben, amit beszívsz, a vízben, amit megiszol, a vérben, ami az ereidben folyik. Az érintése örökké megmarad a bőrödön, a hangja örökké a füledbe cseng, a szavai örökké a fejedben járnak. Ismered minden álmát, mert a rosszak a te szívedet is megsebzik, a szépek pedig téged is boldoggá tesznek. És nem tartod őt tökéletesnek, hanem ismered minden hibáját, tudod róla a teljes igazságot, felfedezed a legrejtettebb titkait, de mindez nem ijeszt el tőle; sőt ettől csak még jobban szereted őt, mert nem vágysz a tökéletességre. Csakis őt akarod."

Egy dolgot sejtettem előre az egész történetben, még pedig azt, hogy mi rejlik Julian zárt ajtaja mögött. Ahogy érzéseit Emma iránt, festményeit is elrejtette, és titkolta mindenki elől. Majd ahogy a lánynak megnyílt, úgy vezette be őt a műteremből nyíló titkos szoba ajtaján. Hát nem csodálatos?

Markot eleinte nem kedveltem, azt hittem, hogy majd visszamegy a Vadűzésbe, mert nem szereti a családját. De ahogy jobban megismertem őt, láttam, hogy az ő szíve is a szeretteiért dobog és örömmel olvastam, ahogy visszailleszkedik a Blackthorn családba, és újra oszlopos tagja lesz az intézetnek. Nagyon szórakoztató szereplője a kötetnek, sokat nevettem rajta, a beszédstílusán és azon, ahogy rácsodálkozott dolgokra, amikkel távolléte alatt nem találkozhatott.

A Blackthorn család többi tagja is nagyon szerethető karakterek, mindenki a maga kis furcsaságával ragadja meg az olvasó rokonszenvét, és ez egyre csak erősödik, ahogy jobban megismerkedünk velük.

Cristina az, aki felveszi a kockázatot vállaló legjobb barátnő szerepét, így segíti Emmát és társait a nyomozásban, illetve ő az, akin keresztül Emma érzéseit is jobban megismerhetjük, hiszen a lány bizalommal fordul felé, és elmondja neki érzéseit parabataiával kapcsolatban.

Diego nem lett a kedvencem, mindig a Jégkorszakos Diego jutott eszembe róla, és meglőtte Juliant, amiért haragszom rá. Tökély Diego feleannyira sem Tökély, mint hittem.

Sok helyen olvastam, hogy többen kiakadtak azon, hogy a szerelmi háromszög kialakult, illetve, hogy Emma nem mondta el az igazat a parabatai-szerelemről. Nekem ez akkora törést nem okozott a lelkemben, mert így lett még drámaibb és még szomorúbb a szerelmi szál.

"Könnyebb megölni valaki más irántad érzett szerelmét, mint elfojtani a saját érzelmeid őiránta."

Mark reakciója Emma kérésére meg egy akkora csavar! Az Angyalra, Clare, honnan van ilyen fantáziád és kreativitásod? Alig várom, hogy megtudjam, mi lesz ebből! Sajnálom Juliant, de én hiszem azt, hogy a legvégén az igaz szerelem győz, úgyhogy nem aggódom.

Clare világában nagyon szeretem, hogy a mi valóságos világunkra húzza rá a nephilimek világát. Méghogy Poe rendelkezett a Látással! Aztán megírja az Annabel Lee-t, és a feltámasztandó nő is Annabel, és akkor még fokozza Lady Midnight-tal is, hát ez eszméletlen!

A zárlatnál meg egyszerűen levegőt sem kaptam. Hogy lehet valami ennyire zseniális? Amikor már azt hitted vége, azt hitted ezt nem lehet fokozni, lezárult a történet, Clare képes visszahozni a halálból, és újból elindítani. MEGHALOK! 

Azt is sok helyen olvastam, hogy sokatoknak sok volt (sok a sok, I know) a Clary-Jace imádat. Nekem ezt sem esett rosszul olvasni, igazából annyira fel sem tűnt, hogy szétdicsérték volna őket. Jólesett hallani felőlük is, még akkor is, ha nem ők a kedvenc párosom. Az utolsó bónuszfejezetnek róluk nagyon örültem, hiányoztak már azok a szereplők, boldog voltam Simonék miatt és nem hittem el, hogy Clare képes még ennek is felfüggeszteni a végét! Tudnom kell, miért hezitált Clary! MOST!!

Bár számomra A KÖNYV Clare-től még mindig A hercegnő, mégis a szívem csücske lett az Éjfél kisasszony is. Ezen nem sírtam ugyan, de voltak részek, amiket könnybe lábadt szemmel olvastam és még fogok is, mert nem most volt utoljára a kezemben ez a könyv. :)

Ahogy Jodi Picoult mondta, rabul ejtett és összetörte a szívem. Egy újabb zseniális árnyvadász történetet kaptunk Claretől, kétség sem fér hozzá, hogy öt mancsot érdemel, és 5 fénylő csillagot moly.hu-n.

Legközelebb találkozunk, sziasztok!