Holly Black & Cassandra Clare: Magisztérium 1. - A vaspróba

Elvarázsol.

A legtöbb gyerek bármit megtenne, hogy átmenjen a vaspróbán. Callum Hunt viszont nem. Ő el akar bukni. Callt az édesapja egész életében óva intette a mágiától. A fiú meg van győződve arról, hogy ha sikerrel jár a vaspróbán, és felvételt nyer a Magisztériumba, annak csak rossz vége lehet. Úgyhogy a lehető legjobban igyekszik, hogy a lehető legrosszabb formáját hozza... A cél az, hogy csődöt mondjon, csakhogy épp ebben mond csődöt.

Well, well...

Kezdem magam rosszul érezni, hogy szinte minden könyvet pozitívan értékelek, pedig én tényleg kritikus szemmel olvasó könyvmoly vagyok!! Egyszerűen csak jól választok könyveket, és azt kell mondanom, hogy A vaspróba is egy nagyon jó választás volt.

Főszereplőnk, a pimasz tizenkét éves, észak-karolinai Callum Hunt talán az egyetlen fiú, aki annak ellenére, hogy varázserővel bír, nem akar mágus lenni. Apja egész életében azt sulykolta belé, hogy bekerülni a mágusok iskolájába annyit tesz, mint aláírni a halálos ítéletét. Habár Call nem igazán szerette a mindennapi életét, mégis teljes mértékben egyetértett apjával abban, hogy a vaspróbán el kell buknia. Mint kiderült, annyira nem is kellett fáradnia, hiszen szándék nélkül is elbukott, annyira bénán teljesített a feladatokban. Azonban hiába a legrosszabb eredmény, Rufus mester őt választja tanoncául, amivel kezdetét veszi Call vaséve a Magisztérium varázslatos iskolájában. 

"Fogalmad sincs, mi vagy."

A könyv borítója, illetve az egész borítócsalád szerintem nagyon szép. Rájöttem, hogy ha a szereplők rajzolva vannak a fedélen, az egyáltalán nem zavar. Ez a borító nekem nagyon tetszik, varázslatos és mesés, pont olyan, mint maga a történet.

Történetünk egy prológussal indul, amiben az olvasó kap egy nagyon halvány és rejtélyes képet arról, hogy mi is történt Callummal és szüleivel a mágusháború alatt, elérve ezzel azt, hogy az olvasó kicsivel többet tudjon, mint a főszereplő, hiszen Alastair nem igazán úgy mesélte el a múlt eseményeit Callnek, ahogy azok valójában történtek. Such a liar. Ezt mindig is nagyon érdekes húzásnak tartottam, mert előidéz egy olyan értem is, meg nem is érzést, amitől szomjazni kezdek a további részletekre, és mivel tudom, hogy csak a végén kapom meg őket, nagyon erős késztetést érzek arra, hogy ne tegyem le a könyvet egészen addig, amíg a végére nem érek.

A cselekmény akkor indul be igazán, miután Call felvételt nyer a Magisztériumba. Ezután egymást érik a váratlan események és rejtélyes fordulatok, miközben Callel átéljük, milyen is elsőévesnek lenni egy suliban. Mialatt próbál megbékélni a tudattal, hogy hová is került, szembe kell néznie az olyan hétköznapi kihívásokkal, mint elnyerni a szobatársak rokonszenvét vagy sikeresnek lenni a tanulmányaiban. 

"A múltunkról tanultok majd, miközben a jövőnkké váltok."

Callum egy nagyon érdekes karakternek bizonyult számomra. Vakmerő, kitartó és bátor, miközben olyan iróniával áll hozzá az őt körülvevő világhoz, hogy csak na! Nagyon jókat nevettem rajta és a  gunyoros megjegyzésein. Végigkísérhetjük, ahogyan a mágiát gyűlölő fiúból egy egészen ügyes varázslótanonc válik. Nagyon régóta epekedtem már egy olyan történetért, amiben a főhős nem csak a szeretteire és másokra gondol, hanem kicsit önmagára is. Az utolsó oldalakon Callum bizonyult ennek a szereplőnek; az én szememben kissé gonosz és önző volt,  amit tett, és imádtam! Kíváncsian várom, lesz-e ennek jelentősége a továbbiakban.

A többi szereplő különösebb ellen- vagy rokonszenvet nem váltott ki belőlem. Aaron maga a megtestesült felelősség, Tamara pedig a jó kislány, akit könnyedén bele lehet csábítani a rosszba.  Ők  hárman Rufus mester rendhagyó tanítási stratégiája alatt igyekeznek elsajátítani a mágia alapismereteit, miközben egyre jobb barátokká válnak. Rufus mester szimpi volt és funny, a többiek közül pedig Drew volt különösen érdekes, főleg azután, hogy kiderült, ki is ő valójában. Összességében azonban nagyon humoros egy társaság, sok-sok vidám pillanatot okoznak az olvasónak. 

"- Tudom, hogy szerinted apám őrült...
- Megdobott egy késsel!
- Odadobott nekem egy kést. - hangsúlyozta Call."

Jaj, ezt el kell mesélnem, hogy Ti is nevessetek egy jót velem!

Szóval, van egy farkaskölyök a történetben, akit Call Harcebnek nevez el. Tudni kell rólam, hogy nem igazán szeretem, ha egyszerre vannak idegen és magyar nevek egy történetben, és ha már egy könyv felét úgy olvasom el, hogy csak idegen nyelvű nevekkel találkozom, akkor sokszor nem esik le elsőre, ha hirtelen jön egy magyar kifejezés. Na hát, pontosan ez történt Harcebbel is. Megakadtam annál a mondatnál, és percekig nem tudtam rájönni, hogy hogyan kellene kiejtenem ezt a nevet. Hárkeb? Herköb??? Majd pár sorral később megláttam a harci eb kifejezést és felnevettem magamon. Hát igen, ez volnék én. 

Akkor most evezzünk vissza komolyabb vizekre!

A világfelépítés szerintem zseniális. Egy, a legapróbb elemekig alaposan kidolgozott világba csöppenünk, amelyben lassan, fokozatosan világít rá a két írónő az összefüggésekre. Ahogy a tanoncok a Magisztérium padjaiban, úgy mi olvasás közben ismerjük meg az elementálokra épülő mágia alapelveit, a Krétorok történetét, valamint a mágusháború okait és következményeit. Együtt barangolunk a szereplőkkel az iskola titokzatos folyosóin és alagútjain át, miközben azon tűnődünk, hogyan juthatnánk be a könyv lapjai közé, hogy mi is ott lehessünk velük. A rendkívül érzékletes leírásoknak köszönhetően élénk képet kap az olvasó arról, hogyan is néz ki a Magisztérium, továbbá az is nagyon tetszett, hogy minden fejezet elején illusztrációkat találtam, amik kis sneak peakek ahhoz, hogy miről fog szólni az elkövetkezendő pár oldal. 

Nem tudok említés nélkül elmenni amellett a téma mellett, amit a történet - főleg az első pár fejezetben - pedzeget. Call a "normális" iskolájában mondjuk úgy, hogy kakukktojás: édesanyját kiskorában elveszítette, így apukája neveli, valamint egyik lába sérült, többször is műtötték és valószínűleg örökre sántítani fog. Egy ilyen nehéz háttér nem könnyítette meg a beilleszkedését, így azt, hogy más volt, mint a többiek, Call társai nem fogadták el. Folyamatos piszkálódás, kiközösítés és bántalmazás áldozata lett, és ez már önmagában egy nagyon fontos üzenet az olvasónak. Azonban amikor bekerül a Magisztériumba, Call egész élete megváltozik: senki sem akarja bántani. (Kivéve Jaspert, de ő csak féltékeny. Nem hibáztathatjuk, hiszen tényleg Rufus mester a legmenőbb.) Idővel barátai lesznek, akik igaz barátokká válnak és kitartanak mellette, kiállnak érte és megmutatják neki, hogy ő is számít. Jólesett olvasni, hogy Callt milyen boldoggá tette ez. Rávilágított, hogy mindenki más egy kicsit, és nem szabad az alapján rokon- vagy ellenszenvet szavaznunk valakinek, hogy milyen hátérrel érkezett, hiszen gyakran a legkülöncebb figurák hozzák a legtöbb nevetést az életünkbe.

"- Te is számítasz, Call."

A zárlatot semmiképp sem szeretném elspoilerezni, legyen elég annyi, hogy kikerekedett szemekkel olvastam az utolsó pár oldalt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Call micsoda, vagy inkább kicsoda. Hihetetlen csavart kapunk a végére, hogy még véletlenül se az olvasó tippje legyen a befutó. Imádtam! 

"Egyikőtök el fog bukni. Egyikőtök meg fog halni. Egyikőtök meg már eleve halott."

Miután befejezek egy könyvet, általában legörgetem Molyon az adatlapját, hogy lássam, mások is hasonlóan vélekednek-e az adott történetről, mint én. Hát, A vaspróba esetében kár volt ezt tennem, mert csak felidegesített, amit láttam. Minden második értékelés azzal kezdődött, hogy így Harry Potter copy, úgy Harry Potter másolat. Teljesen természetes, hogy felidézi a korábbi varázslóképzős történetek emlékét, de nem gondolom, hogy másolatnak kellene titulálni. Mostantól minden ilyen témájú könyv mehet a levesbe, mert mindegyikhez a Harry Potter szolgáltatta az alapot? Nekem is eszembe jutott, azonban ahogy bevillant a Roxfort, úgy el is tűnt. Én is Potterhead vagyok, mégsem foglalkoztam a hasonlóságokkal, mert imádom a varázslósulis történeteket és nem érdekel, ha vannak közös elemeik. Egyszerűen csak boldog vagyok, hogy ráleltem egy újabb iskolára, ahol örömmel tanulnék! 

"Mindhárman kiáltozni kezdtek izgatottságukban. Tamara azért, mert boldog volt, Aaron azért, mert örült más boldogságának, Call pedig azért, mert biztos volt benne, hogy meg fognak halni." 

Számomra egy nagyon jó élmény volt A vaspróba olvasása. Nevettem, szomorkodtam, izgultam, találgattam és alig várom, hogy nekieshessek a következő résznek, mert egy ilyen befejezés után nem lehet nyugodni! Természetesen öt mancsot érdemel. 

A könyvet hálásan köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak! Moly.hu-s adatlapért pedig kattintsatok IDE. Amúúgy, Middle Grade hét zajlik a Prológusnál, nézzetek be hozzánk, nagyon szuper cikkekkel készülünk!

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, legyen nagyon szép napotok!