Rácz-Stefán Tibor: Szállj a dallal! 1. - Mikrofonpróba

Hanna, a magányos könyvmoly tragédiaként éli meg, amikor a tanár bátyjával egy vidéki kollégiumba költöznek. Ám ott két fiú is megdobogtatja a szívét.

Lehet-e választani álmaid pasija és életed legnagyobb meglepetése között? 

Na hát, azt sem tudom, hol kezdjem.

Először is szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy az, hogy nekem nem tetszett a Mikrofonpróba, az nem jelenti azt, hogy Nektek sem fog. Ízlések és pofonok, én a saját véleményem osztom meg, ennek fényében olvassatok tovább!

!!! SPOILER !!!
Ezt a könyvet képtelen vagyok spoilerek nélkül értékelni, úgyhogy csak óvatosan!

Szóóval, a történet középpontjában Kocsis Hanna áll, aki bátyjával beköltözik a balassagyarmati suli kollégiumába, mert Kornél ott kapott állást, így ez az egyetlen lehetőségük. Mióta elveszítették szüleiket, anyagi gondokkal küzdenek, albérletet sem tudnak kivenni, ezért a kollégium tűnik a tökéletes megoldásnak jelenlegi helyzetükre. Így mindketten beköltöznek új otthonukba: Hanna mint tanuló, Kornél mint tanár.
Mindezek után kiderül, hogy a kolesz a tragikus múltúak gyűjtőhelye, így főszereplőnk hamar összebarátkozik Xiarával, akit szülei kiskorában eldobtak maguktól; Dáviddal, aki nem beszél, mert egykori gimis barátnője lemészárolta a fél iskolát és végül magával is végzett; Áronnal, aki már két éve együtt van egy fiúval, de még mindig nem tudja eldönteni, hogy melyik nemhez vonzódik; és a klisétenger Mátéval, akinek a zongora volt az élete egészen addig, amíg alkoholista anyja ripityára nem törte a kezeit.

Csak én érzem úgy, hogy way too much dráma van ebben a történetben?

Várjatok, jön a ráadás! Az író valamiért úgy érezte, hogy a tinik nem cipelnek elég súlyt a vállukon, így - biztos, ami biztos - kreált még egy naagy, közös drámát is: az iskolának nincs elég pénze, így a kollégiumot bezárják.
Ez természetesen nem történhet meg, mert egyik fiatalnak sincs hová mennie (micsoda egy társaság!). Hanna őrülten megoldást kezd keresni a problémára, míg végül előáll az énekverseny ötletével: ha megnyerné, elég pénz állna a házhoz és otthonuk megmenekülhetne. Ezek után - mit ad Isten - a lányról és barátairól kiderül, hogy bennük van az X, így összeáll a Tragic Four és együtt beneveznek a versenyre. Mindeközben szerelmek születnek és haláloznak, szóval van itt minden, mi szem-szájnak ingere!

Dióhéjban ennyit a történetről, most lássuk a dolgokat részletesebben!

A borítóról csak annyit, hogy nem rossz, bár a balettcipőnek semmi értelme rajta, de a történethez illik, fiatalos és éneklős.

Számomra az egyik legzavaróbb, visszatérő elem a könyvben a Könyvmolyképző Kiadó reklámozása volt. Azt gondolom, mindenki tudja, hogy mit jelent a vörös pötty egy könyvön, és mindenkinek azonnal beugrik, hogy kihez is tartozik. Nem gondolom, hogy egy kiadó reklámozásának az a legjobb módja, hogy beleírjuk az összes könyvét az általa kiadott újabb példányokba. A Mikrofonpróba ki se lát a rengeteg KMK-s könyvből, kezdve a Csontvárossal, folytatva a Silberrel, bezárva az Oh, boy!-al, a Luxennel, a Rubinvörössel és a Zafírkékkel. És arra az esetre, ha ez a promo nem lett volna elég hatásos, elhangzik a következő párbeszéd: 

"-Látom, megint vörös pöttyösben nyomod.

- Mert tudom, hogy mi a jó nekem."

WHY.

Őszintén azt gondolom, hogy erre az égvilágon semmi szükség. Biztos vagyok benne, hogy az író hálás a kiadónak, aki pedig elégedett a reklámmal, viszont pont azért vannak a marketingesek, hogy ne a könyvet tűzdeljük tele a vörös pöttyös hirdetésekkel. Ezer olyan könyv van a világon, amelyben a főszereplő könyvmoly, és abszolút működik az a megfogalmazás is, hogy a fiatalok között már majdnem elcsattant az első csók, nem kell ezt kiélezni Jacere és Claryre. Felesleges és idegesítő, arról nem is beszélve, hogy a Máté-féle rosszfiúknak általában fogalmuk sincs arról, hogy mi az a könyv, arról meg aztán pláne nincs, hogy mi az a vörös pöttyös.

Problémás volt számomra a nyelv is. Több olyan mondattal is találkoztam, amik - nem tudok mást mondani - gagyik voltak. Egyszerűen senki nem használja így, ilyen formában ezeket a kifejezéseket, például: amikor Xiara belép az étterembe, az ételek szagától okádni támad kedve. KEDVE TÁMADT OKÁDNI? Ha kedvem támad valamihez, azt én szívesen csinálom, és mindig valami pozitív dologhoz kapcsolom. Nem támad kedvem hányni. Ezer más módon is meg lehetett volna ezt fogalmazni, de ha csupán csak annyit ír, hogy hányingere lett, már azzal sokkal jobb lett volna.

Volt még egy hasonlat, amivel amikor szembetaláltam magam, felnevettem, annyira abszurd volt. Ez egy mondat volt Máté hangjáról, miszerint az mély, férfias, mintha a fiú már harminc éve cigizne, pedig csak tizenhét.

???????????

Komolyan láncdohányos hangja van egy tizenhét éves srácnak? Vajon létezik olyan olvasó, aki szemében Máté ettől csak vonzóbb lett? Kétlem. Persze értem, hogy a tipikus Young Adult, bad guy mély, vonzó, férfias hangját kell a fiúhoz képzelnünk, na de így körülírni. Az egyik egyetemi tanárom jutott eszembe róla, és ha az ő hangját Máté karakteréhez képzelem... Jaj.

A történetet reklámozták úgy is, hogy a mai fiatalsághoz áll nagyon közel, nekik/róluk szól. Khm. Ezzel sem értek teljes mértékben egyet. Habár felfedeztem leckéket benne az elfogadásról, a megbocsátásról, a bátorságról, az érzelmek kifejezéséről, legyen az szerelem, vagy csak az, amit legbelül érzünk, meglehetősen erőltetettnek éreztem ezt a fiatalsággal való kapcsolatot. Persze, a Messenger és a Snapchat rendkívül mai, de (szerintem!) vajmi kevés olyan mai fiatal van, aki él-hal Caramel dalaiért. Arra meg még kevesebb esély van, hogy két vadonatúj barátnőről kiderüljön, hogy egyformán imádják őt, és a számokra, amiket Hanna énekel majd a versenyen, Xiarának pont van egy tánckoreográfiája. Micsoda véletlen! Szóval nekem kicsit sok volt a Caramel-kultusz, pláne azután, hogy rádöbbentem, hogy a könyv címe Szállj a dallal!. 

Térjünk át a mi kis szomorú múltú szereplőgárdánkra! 

Kezdjük mondjuk a szerelemmel. A szerelmi háromszög egyszerre volt tipikus és szokatlan. Hanna és Máté szerelme akart a badguy-goodgirl love lenni, tele a már jól ismert gödröcskékkel, gúnyolódással és becenevekkel. Máté megbántja Hannát, aztán hirtelen rájön, hogy bűntudata van miatta, majd a legközelebbi adandó alkalommal újra megbántja, aztán arra jön rá, hogy a lány túl jó hozzá, majd arra, hogy mindezek ellenére Hannát akarja. És még azt mondják, hogy a lányok bonyolultak!

Mindenesetre szerintem elég hirtelen jött szerelem volt ez, nem igazán láttam fejlődést sem, csak elkezdődött ez a se veled, se nélküled, és meg is rekedt itt. Na majd a második részben!

Aztán itt van a történetbe viszonylag későn érkezett Patrik. Hanna a könyvtárból menet meghallja, ahogy a srác slamel, és annyira megtetszenek egymásnak, hogy Patrik egyből randira is hívja őt. A csavar abban rejlik, hogy Hanna nem mond azonnal igent, hanem azt válaszolja, hogy csak akkor megy el vele bárhová, ha egy vérbeli stalker és megtalálja őt a neten. Patrik természetesen bebizonyítja, hogy ma már csupán egy keresztnévből kiindulva teljes telefonszámokat is megtalálhatunk. Jó tudni, hogy mindannyian abszolút biztonságban vagyunk az interneten! Aztán - ha ez nem volt elég félelmetes -, bekövetkezik a legabszurdabb dolog ever, amit Hanna eddigi tizenpár életéve alatt megtett:

Szóval, eljön érte ez a bizonyos Patrik egy kocsival (csak az Isten tudja, hogy kié az autó), a lány pedig szemrebbenés nélkül beszáll, majd oda sem figyel az útra, azt sem tudja, melyik településen vannak, amikor kiszállnak az autóból. Mert Patrik azt mondta meglepetés. A szervkereskedőknél nem akartok megállni?

Patrik megbízhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint a könyv utolsó bekezdése, amiből kiderül, hogy a srác végig hazudott neki, és az ellenfél táborát erősíti az énekversenyen. Na? Most is beszállnál abba az autóba, Hanna? Erre egyébként nem számítottam, így a meglepetés ereje miatt egy mancsot már biztosan kap a történet. 

A fülszöveg úgy fogalmaz, hogy egyikőjük az álompasi, másikuk pedig a nagy meglepetés. Hát, én sokáig nem tudtam eldönteni, hogy akkor most melyik ki. Derült égből szerelmek voltak, nem volt lassú, folyamatos kialakulás, csak úgy bumm, az egyik jó pasi, a másik meg slamel, akkor randizzunk! Nekem elég lett volna az egyik szerelmi szál, ha az igazinak tűnik, de így egyiket sem éreztem annak. 

Jaj, itt még Hannával kapcsolatban szólnék, mert a vodka narancsos epizódja borzasztóan kiakasztott. Akármennyire jó kislány valaki, akármennyire is könyvmoly és otthonülő, aki sosem jár buliba, én képtelen vagyok elhinni, hogy nem tudja, mi az a vodka narancs és azt mondja rá, hogy ennek a narancslének fura íze van. Az már csak hab volt a tortán, hogy Hanna egy pohártól úgy becsiccsentett, hogy szédült, rosszul lett és mindenről elmondta az őszinte véleményét. Természetesen Máté azonnal ott termett a gödröcskéivel, a jó illatával és a láncdohányos hangjával, hogy hazavigye a lányt. Azt hiszem, elég olcsón megúsznák a fiatalok a bulizást, ha egy pohár vodka narinak ilyen hatása lenne, és mindenki kapna egy klisétenger rosszfiút, aki az este végén hazavinné.

Pár szó még a mellékszereplőkről, akik annyira nem is mellékszereplők, hiszen mindenki kap elbeszélői szerepet. Nem igazán tudtam megkedvelni senkit, mindig volt valami, ami borzasztóan idegesített bennük.

Kezdjük Dáviddal. Dávid a fiú, aki nem beszél. Az ő múltja talán a legsötétebb, hiszen régebben elveszítette a húgát, pár éve pedig a legjobb barátnője, Petra, az akkori gimijükben megölte magát és pár osztálytársukat is. A tragédia után Dávid úgy döntött, nem szólal meg, mert akkor senki nem kérdez semmit. Hmm. Engem meglehetősen érzékenyen érint ez a nem beszél téma, hiszen a kedvenc könyvem ever (!!!) A nyugalom tengere, melyben a főszereplő lány egy korábbi trauma miatt szintén nem szólal meg. Sikerült felülemelkednem ezen a párhuzamon, sőt, egyáltalán nem zavart, a fiú mégsem lett szimpatikusabb. Dávidnál még egy szobanövény is több dolgot csinál. Ő csak az evéssel próbálkozott, de mindennek fűrészpor íze volt. Folyamatosan sajnálkozott, Áronnal való kapcsolatáért aggódott, vagy hagyta, hogy Rajmund megverje. Nem lett a kedvenc szereplőm.

Áron az a fotografikus memóriájú, szuperokos srác, aki a két éves kapcsolata után egy fiúval még mindig nem tudja eldönteni, hogy a lányokhoz vagy a fiúkhoz vonzódik-e inkább, vagy esetleg mindkettőhöz. Ezen kívül csak annyi tűnt fel, hogy kiköpött Daemon Black a srác: "Kidolgozott felsőtest, gyönyörű zöld szemek és az a mosoly!"

Te vagy az, Daemon?

Xiara pedig egészen szimpatikus lett volna, ha nem gyűlöli a szüleit. Én valahogy sosem tudok megbarátkozni az olyan karakterekkel, akik utálják és látni sem akarják a szüleiket. Felbosszant és elszomorít. 

Huh, ez a bejegyzés igen hosszúra sikeredett. Nem volt célom a könyv nyilvános kivégzése, csupán a saját élményem mondtam el, olvastam hasonlóakat is molyon, de rengeteg rajongó értékelést is. Again, ízlések és pofonok! 

Összességében azt gondolom, hogy egy olvasásnak teljesen jó volt, de nem hinném, hogy többször el fogom olvasni ezt a könyvet. A folytatást viszont biztosan, és erre kapja a második mancsot, mert kíváncsi vagyok, hogy meg tud-e még lepni a történet vagy esetleg az általam kigondolt befejezést kapják a fiatalok. 

Mindezektől függetlenül hálás vagyok a Könyvmolyképző Kiadónak, amiért elküldték nekem ezt a példányt!
Köszönöm, hogy itt voltatok ma is, nemsokára újra jövök! Sziasztok!
P.S. Magyar hét van a Prológuson, tessék benézni!