Philip Pullman: Az arany iránytű

Lyra kíváncsi, merész és imádja a kalandokat, és bármikor kész megtréfálni otthona, a Jordan-kollégium tudósait. Ám élete igazi nagy kalandja csak akkor kezdődik, amikor valami különösről hall, valamiről, amiről a tudósok is csak suttogva mernek beszélni, és amihez valahogy köze van az északi fénynek és egy semmihez sem hasonlító iránytűnek. 

Én is akarok egy daimónt.

Nagyon örülök, hogy még mindig nem láttam Az arany iránytű filmet, mert - habár azt mondják, nagyon más a kettő - azt érzem, hogy jó, hogy ennél a történetnél semmi sem befolyásolta a képzeletemet. 

A tizenegy éves Lyrára a vakmerő egy enyhe kifejezés. Ő a legkevésbé sem az a lány, aki szófogadóan játszik a szobájában, amíg a tudósoknak nincs idejük tanítani őt. Lyra inkább tetőkön ugrál és halott tudósok csontjaival játszik, megtréfálja professzorait és megmenti nagybátyját egy mérgezéstől. Tudjátok, csupa hétköznapi dolgok. Azonban talán még ez a merész kislány sem sejti, hogy mekkora kalandba keveredik azzal, hogy elhagyja a biztonságos Jordan-kollégium ősi épületét.

"És a fiatalok kötelessége, hogy fittyet hányjanak az öregek aggályaira."

Az arany iránytű borítója nagyon-nagyon illik a történethez. Sejtelmes, rejtélyes és valahogy még a fedélről is visszaköszön a cselekmény sajátos hangulata. Középpontjában ennek is az Aletiométer, az iránytű áll, az örvényeket pedig a történetben szintén nagy hangsúlyt kapó északi fényekkel azonosítottam. Egy szó, mint száz, szuper lett! 

"Páncél nélkül félelmetes volt. Páncéllal - rettenetes."

Ahogy olvasni kezdjük a kötetet, azonnal ránk száll a hangulata. Nagyon különleges, nem is tudom, milyen szavakkal jellemezném. Izgalmas, talán kicsit nyomasztó, ködös, tompa képek jelentek meg a fejemben, amik nagyon illettek az eseményekhez. 

Nem kellett kapkodnom a fejem olvasás közben, egyszer-kétszer meglehetősen unatkoztam is, viszont ha az egész könyvet nézem, akkor egy nagyon jó élmény volt Az arany iránytűt olvasni. 

Különösen tetszik ez a világ, amit Pullman a szereplőinek alkotott, ahogy kitalálta a medvéket, az Átkosokat, a gyiptusokat és még sorolhatnám. Imádom, hogy még ebbe a kitalált világba is sikerült belecsempésznie az üzenetetet, a gondolkodnivalót. Számos helyen megálltam és eltűnődtem az adott szituációkon, élethelyzeteken: a hatalom helyzetén, a felnőttéváláson, a bizalom dolgán. Gyerekként inkább a fantasztikum érdekelheti az olvasót, míg érett fejjel olvasva látjuk, hogy több is van azért ebben a könyvben. 

"Az ember akármit lát, menten le akarja rombolni."

Ha valamit nagyon kivennék Pullman világából és beleraknám a sajátunkba, akkor azok a daimónok lennének. Annyira tetszett!!! A daimón az ember lelkének egy darabkája, amely állat alakjában folyamatosan mellette van és segíti őt, irányítja, terelgeti. Nagyon izgi, hogy amíg valaki gyerek, addig daimónjának alakja változhat, azonban, ha az adott ember eléri a felnőttkort, akkor daimónja is "felnő" és megállapodik egy állat alakjában. Ebben rejlik a gyermeki lét változatossága, hiszen amíg kicsik vagyunk, ezer dolgot ki akarunk próbálni, mert mi sem tudjuk, mit akarunk az élettől. Felnőttként viszont már van egy célunk, amit el szeretnénk érni, és ez befolyásol minket a döntéshozásban.

"De a természetünket nem változtathatjuk meg,

legfeljebb a cselekedeteinket."

A kedvenc szereplőim határozottan a medvék voltak. Félelmetes lények, akikre se emberként, se állatként nem tudtam tekintetni, most is elgondolkoztam, hogy az akikre helyett az amikre szót használjam-e inkább. Nekik még ezen a világon belül is jutott egy saját világ, egyedi törvényekkel és szabályokkal, amikről remélem minél többet megtudok majd a következő kötetekből. 

Lyra és daimónja, Pantalaimon nagyon szerethető karakterek mindketten. Mint mondtam, Lyra egy igazi vagány csaj, kicsit makacs, de helyén van a szíve és bátrabb, mint az összes tizenegy éves karakter együtt, akikről valaha olvastam. 

Mrs. Coulter volt még igazán érdekes alak számomra, róla csak annyit, hogy legyetek vele óvatosak!

"(...) mégis kinek az oldalán állok én ebben a láthatatlan háborúban."

Összességében azt tudom csak mondani, hogy nagyon is érdemes kézbe venni, lehet, hogy egy-két percre unalmasnak érződik majd, de ez mégiscsak egy első kötet. Legyünk vele türelmesek, van folytatás, amire garantáltan szomjazni fogtok azután a zárlat után, amivel Philip Pullman előrukkolt!

Nagyon köszönöm a kötetet a Ciceró Könyvstúdiónak! 

ITT találtok hozzá moly.hu-s linket, INNEN pedig be is tudjátok szerezni!

Szép hetet Nektek, sziasztok!