Stephanie Garber: Caraval

Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be sem lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.

Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

NA JÓ. Új kedvenc könyvre leltem. És új book boyfriendre is.

A mai bejegyzésben megpróbálok értelmes mondatokban magyarázatot adni arra, hogy miért lett a kedvencem a Caraval, de nem vállalok felelősséget azért a fangirlingért, ami bármikor bekövetkezhet.

Szóóval, történetünk középpontjában két testvér, Scarlett és Donatella Dragna állnak. A lányokat édesapjuk, Marcello Dragna neveli, azonban a keménykezű, feketepiaci kereskedelemből meggazdagodott kormányzó elég rendhagyó módon értelmezi a gyereknevelés fogalmát: előszeretettel bántalmazza lányait, sosem engedte el őket Trisda szigetéről, és ő tervezte kiválasztani Scarlett férjét is.

Scar már nagyon régóta dédelgeti azt az álmot, hogy egyszer láthatja a világ legvarázslatosabb előadását, a Caravalt. Éveken át kitartóan írja leveleit Legendnek, amiben arra kéri, látogasson el Trisdára a színészeivel, míg végül a mester válaszol. Három meghívót kap a következő Caravalra, hogy elvihesse a húgát és a vőlegényét. Habár Scarlett úgy dönt, hogy semmiképp nem mehet el ebben az évben - hiszen egy hét múlva férjhez megy, és ha Dragna kormányzó ezt megtudná, mindkét lányt megölné - Tella kézbe veszi az irányítást, egy matrózzal elraboltatja Scarlettet, így hárman elindulnak, hogy részt vegyenek a Caravalon, életük legvarázslatosabb előadásán. 

"Túlélni nem elég: élni kell."

Mielőtt belekezdek végtelen ömlengésembe arról, hogy mennyire imádtam a cselekményt, vessünk egy pillantást a külsőre. 

Egyszerűen. Csodálatos. Elég ránézni és máris tudjuk, hogy valami varázslatos van alatta. Azonban nem csupán a borítója ilyen gyönyörű, hanem maga a kötet is: rózsamintás díszítést és térképet is találunk belül, nem beszélve a hófehér, erős lapokról és a szemnek kényelmesen nagy betűméretről. 

Good news, a Caraval tökéletes külsejéhez tökéletes belső is társult.

"Mintha a vakmerőség és a bátorság nem végződne mindig kudarccal."

Nem tudom, mikor olvastam utoljára ennyire mohón egy könyvet. Vagy, hogy olvastam-e valaha. Egyszerűen nem hagyott nyugodni, de annyira, hogy kihagytam egy órát az egyetemen azért, hogy tovább olvashassam. 

A cselekmény az első oldalon beszippantja az olvasót és csak az utolsón engedi el. Annyira váratlan és izgalmas, telis-tele varázslattal, hogy olvasás közben én is elvesztem a Caravalban. Az elején még azt hittem, hogy ahogy Scarlett játékosként érkezik az előadásra, úgy én - az olvasó - majd nézőként. AHA, HÁT NEM. Résztvevőnek éreztem magam, ahogy végigkísértem Scart a húga megtalálásáért játszott játékban. Egy idő után már én sem tudtam, melyik szereplőben bízhatok, ki hazudik vagy, hogy mi valóság és mi varázslat. Stephanie Garber ugyanúgy játszott az én elmémmel, mint ahogy Legend Scarlettével: folyton megtévesztett és félrevezetett.

"- Ez csak játék, Bíborka. Azok az emberek is csak játszottak. Ha nyerni akarsz, kicsit kíméletlenebbnek kell lenned. A Caraval nem a kedvességről szól."

A Caraval az a fajta történet, ami miatt akkor is izgulsz, ha épp nem olvasod. Szétszedte az idegeimet, ahogy közeledett a végkifejlet. Annyira kiszámíthatatlan volt, végig izgultam, hogy ki lesz az, akiben megbíztam, mégis a rossz oldalon áll. Ki fog meghalni legközelebb? Ki lesz az áldozat gyilkosa? Megtalálja Scarlett időben Tellát? Mi az a titok, amitől Julian olyan veszélyes? Túl sok kérdésem volt, túl lassan adagolt válaszokkal.

Esküszöm, rá kellene írni a borítóra, hogy csak erős idegzetűek üljenek fel a Caraval érzelmi hullámvasútjára. 

Ahogy közelebb és közelebb olvastam magam a zárlathoz, szépen sorban a helyükre kerültek a kirakós darabjai. Mindenféle összeesküvéselméletet kidolgoztam már a fejemben, amivel végződhet a történet, de közük sem volt ahhoz, ami ténylegesen meg volt írva. Nekem nagyon tetszett a zárlat, az epilógus pedig egy külön kis sneak peak volt, ami garantálja az izgulást a Legendary megjelenéséig.

"Egyetlenegyszer az életben mindenki kívánhat valami lehetetlent, és ha az illető ezt az egyet mindennél jobban akarja, s ha szerezni tud némi varázserőt is hozzá támaszul, akkor teljesül a kívánsága."

A szereplőgárda nagyon színes. A legkülönbözőbb karakterekkel találkozunk a történetben a visszahúzódótól a vakmerőn át, egészen az erőszakosig. Számomra hárman emelkednek ki a többiek közül, Scarlett, Tella és Julian. 

Scarlett és Tella tökéletesen kiegészítik egymást. Scarlettet egy visszahúzódó lánynak ismerjük meg a történet elején, akinek mindennél fontosabb a saját és a húga biztonsága, illetve a fegyelem, mert ha jól viselkednek, Dragna kormányzó nem fogja bántani őket. A Caravalon azonban bebizonyítja, hogy képes meghozni a saját döntéseit, nagyon bátor és bármit megtenne Telláért. 

Donatella - nővérével ellentétben - meggondolatlan, sokkal inkább az érzelmei hozzák a döntéseit, ő a szívére hallgat, nem az eszére. Azt gondolnánk, hogy pont ezért nem kap központi szerepet a cselekmény alakításában, de mint tudjuk, a Caravalban semmi nem az, aminek látszik, így Tella sem csupán az a lány, akit Legend elrabolt. 

Aztán itt van nekünk a leányrabló matróz, Julian Marrero. Ó, drága Julian. Szeretlek. Julian tipikusan az a farkasmosolyú rosszfiú, aki túl magabiztos, túl vakmerő és nem ismer lehetetlent. Scarlett és az olvasó számára is kiismerhetetlen: az egyik percben még úgy tűnik, bízhatunk benne, a másikban pedig a földkerekség leggonoszabb emberének ismerjük meg. Tudjuk, hogy veszélyes titkot őriz, amit egészen az utolsó oldalakig nem árul el nekünk. 

"Scarlett felidézte az első benyomást, amit Julian keltett benne: magas, jóképű, de nyers vonású - és veszélyes, mint a méreg, amit csábítóan szép üvegben tartanak."

Tényleg nem szeretném túl hosszúra nyújtani ezt a bejegyzést, de egyszerűen muszáj beszélnem a fordításról és a nyelvezetről. 

Legszívesebben szobrot állítanék a Caraval fordítójának, Falcsik Marinak.

Hatalmas szerepet játszott a fordítás abban, hogy most a kedvenceim közé sorolhatom a könyvet. A leggyönyörűbb, legdallamosabb és legpuhább változatát olvastam a magyar nyelvnek. Telis-tele szebbnél szebb kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, amiket öröm volt olvasni. Szeretnék pár példát felvonultatni, de gondolhatjátok, hogy alig tudtam választani közülük: a vastag viaszkorong az óceán sós illatában táncolt előtte, kereken, fényesen VAGY egyetlen törékeny pillanatig, ami vékony volt és hosszú, mint a kifeszülő pókfonál VAGY leste az éj mélyébe fényt lobbantva táncoló gyertyalángokat, a fák sötétlő törzse mögött megbúvó árnyakat, a kétoldalt sorakozó virágos bokrokat a szikrázóan fénylő utacska mentén, ami a játék világába vezet. Csodás. Csodás. Csodás. 

Természetesen ennek alapjául szolgált az eredeti, angol változat, éppen ezért fogom záros határidőn belül megvásárolni a Caravalt angol nyelven is, hogy úgy is megtapasztalhassam ezeket a gyönyörű kifejezéseket.

És ha ez mind nem lenne elég: rengeteg szinesztézia és alliteráció fokozza tovább a szöveg dallamosságát. De még milyenek, te jó ég! Alig vártam, hogy újabb mesterien megformált kapcsolatokkal találkozzak, mint például a szégyen szép színe; a hullámok hangja hallatszódott vagy a szenvedélyes színek szalagjainak kifejezések. 

Továbbá, szerintem az is nagyon különleges, hogy minden érzelem, minden érzés saját színt kapott a történetben. 

"A szerelem dús rubinvörösébe, ami a játék során tört föl benne, a sértettség és csalódás indigókékje keveredett, amitől minden, ha csak halványan is, de lila árnyalatban kezdett játszani Scarlett szeme előtt."

Mennyire zseniális már?

Azt hiszem, most kellene lezárnom valamivel, de igazából csak azt tudom mondani, hogy olvassátok el. Mindenkinek szüksége van erre a történetre. Engem lenyűgözött, imádtam. Végtelenül izgalmas, kiszámíthatatlan cselekmény, a legkülönbözőbb karakterek a szerethetőtől a hátborzongatóig és mindez a lehető legszebben megfogalmazva. Kell ennél több?

Nem kérdés, hogy hány mancsot kap a Caraval. Százat is adnék, de sajnos csak ötös a skálám. Ha úgy érzitek, elkélne egy kis varázslat az életetekben, akkor ez lesz a Ti könyvetek! 

Hálám örökké üldözi a Librit ezért a gyönyörű kötetért és ezért a varázslatos történetért! Köszönöm!

A könyvről moly.hu-n informálódhattok még, illetve IDE kattintva meg is vásárolhatjátok azt. Köszönöm szépen, hogy ma is itt voltatok velem, hamarosan újra találkozunk!