Andrew Lane: Ifjú Sherlock Holmes 4. - Tűzvihar

Rögtön azután, hogy Sherlock a sokat tapasztalt hű barát, Matty segítségével fényt derít egy sötét, saját családját is érintő titokra, egy újabb, nem éppen szívderítő, ám annál izgalmasabb kalandba kénytelen belevágni barátaival, miután tanára és annak lánya hirtelen és váratlan, nyom nélkül eltűnnek a házukból. Sherlockot és társait az ifjú mesterdetektív következtetései - no meg egy nyúl - Skóciába vezérli, ahol a bosszúszomjas Paradol Kamara, vagy egy még vérszomjasabb ellenség, vagy tán kettejük szövetségének ördögi kelepcéje vár rájuk, miközben mászkáló halottakkal, kísértetekkel és saját érzelmeikkel is szembesülniük kell. A kutatás során Sherlock komoly nyomokra, újabb nyulakra, körülötte röpködő nyílvesszőkre és a múlt sötét titkaira bukkan, és egy pusztító tűzviharra, ami nem mindig csak a külvilágban tombol, hanem saját szívében is. És a kalandok legjava még csak most kezdődik...

Még mielőtt bárkiben megfogalmazódik a kérdés, hogy miért nem tettem képet a bejegyzés elejére, hát azért, mert már elkezdtem post-it-elni a könyvet, amikor rájöttem, hogy nem csináltam róla képet. No worries, holnap bepótolom! 

!!! SPOILER !!!

Talááán lelövök néhány meglepetést, úgyhogy csak óvatosan. 

Miután kellőképpen kimagyarázkodtam magam, bele is vághatunk az ijfú detektív Andrew Lane által írt történetébe. Tehát, A Tűzviharban Sherlock Holmes még csak a tinédzser éveiben jár, de már most igazi nyomozóként tekint az őt körülvevő világra. Egy nap leveleket válogat a családi könyvtárban, amikor házvezetőnőjük betoppan és elszántan kezd kutakodni valami után. A polcok mögé bújva Sherlock fültanúja lesz Mrs. Eglantine és bácsikája összetűzésének és azonnal felébred benne a gyanú, hogy a nő mesterkedik valamiben családja ellen. 

Nagyon érdekes, hogy miután Sherlock felgöngyölítette az ügyet, egy látszólag élesen elkülönülő, újabb rejtélyes esemény következik be: tanára a lányával együtt szőrén szálán eltűnik. Barátjával, Mattyvel nem is késlekednek, azonnal belevetik magukat a különös esetbe és elindulnak, hogy megkeressék Amyus és Virginia Crowet. A nyomok Edinburghbe vezetik a fiatalokat, akiket Rufus Stone, a színészből lett hegedűművész is elkísér, hogy vigyázzon rájuk. Fun fact: félúton elveszítik Rufust. Akkor most kire is kellene vigyázni? Skóciában aztán egymást követik a veszélyesebbnél veszélyesebb események: emberrablás, zsarolás, ártatlanok besározása és megannyi rejtély, ami Sherlockra vár, hogy kibogozza őket. 

"Ez a gond gyökere (...), hogy nem tudod, mi is a baj.

Hisz ha nem tudod, orvosolni sem tudod."

Sajnos a borító nem nyerte el a tetszésem, szerintem kicsit rendezetlen lett és túlontúl sárga. A cím betűtípusa viszont legalább annyira tetszik, mint a történet, ami a sárgaság alatt van. 

A cselekmény izgalmas volt, egyáltalán nem unatkoztam olvasás közben. Nagyon érdekes volt számomra a már említett helyzet, hogy több titok megoldásáról szólt a történet, nem csupán egyről, de én biztos vagyok benne, hogy a kevésbé központban lévő rejtély még elő fog kerülni, mert túl könnyen sikerült kézre keríteni az elkövetőt, akinek társa ráadásul szabadon távozhatott. Én mondom, a bosszúvágy vissza fogja hozni őt! 

A másik eset sokkal bonyolultabbnak, jóval veszélyesebbnek és izgalmasabbnak is bizonyult. Nagyon tetszett, hogy az előszóban kaptam egy kis sneak peaket a gonosz mesterkedéseiről, aztán jó sokáig nem került elő ez a téma, ami nagyon jól fenntartotta a feszültséget és a várakozást. Őrült és veszélyes kalandokba keveredett az ifjú Holmes, de éles esze és kivételes problémamegoldó-képessége minden helyzetben segítségére volt. Mindig volt bennem egy Na, ebből a slamasztikából hogy mászol ki?? érzés, és Sherlock mindig meg tudott lepni. Gondolkodtam, hogy vajon hogyan fogja megoldani az éppen adott szituációt, de valahogy az ő ötlete sosem jutott eszembe. Hát, Sherlock sem voltam előző életemben, az biztos. 

"Soha ne kíséreld meg a magad igazát igazolni - hanem helyette

mindig törekedj a tévedéseid megtalálására!"

Mint említettem, Sherlock kivételes detektívképességekkel rendelkezik. Ő az a karakter, aki megfigyelőként néz körül, ha kilép az utcára. Számára nem az az első, hogy elgondolkodjon, milyen szép az idő, ő inkább alaposan megnézi a járókelőket, hogy kinek mit lát az arcán, a mozdulatain és ki hová tart. Nagyon szimpatikus karakter a történet elejétől fogva, számomra azonban volt egy pont, ahol végérvényesen elnyerte a rokonszenvemet: főgonoszunk nyerésre állt, Sherlock pedig épp vesztésre, amikor a férfi megkérdezte tőle, hogy a barátai is megtennék-e ugyanazt őérte, mint amit Sherlock megtesz értük. Nem fogom elspoilerezni, de az erre a kérdésre adott válasza után nagyon megszerettem őt. (Tessék elolvasni és kideríteni!)

A másik kedvenc szereplőm Matthew Arnatt, Sherlock legjobb barátja. Matty egy végtelenül egyszerű srác, aki előszeretettel lop pitét az árusoktól és nagyon mókás akcentusa van,  ami szerintem tökéletesen illik a karakteréhez, aranyosan nyomi lesz tőle. Ahol csak tud, segít barátjának, és ő az az alak, aki a veszélyes, feszültséggel teli helyzeteket is képes feloldani egy-egy elszólásával. Határozottan ő hozza a humort a történetbe, jókat nevettem rajta.

"Te ott voltál nekünk a szükségben. Az én olvasatomban ez a barátság egyetlen meghatározása."

A többi szereplő is nagyon szerethető, róluk azonban sok minden nem derül ki, az viszont nagyon is nyilvánvaló volt, hogy bátrak és készen állnak bármikor szembenézni mindenféle őrült személlyel, hogy megvédjék szeretteiket. 

Azt vettem észre, hogy maga a történet nagyon informatív, ami a célkorosztály tekintetében egy igen jó tulajdonság. Nagyon örültem, hogy egyik szereplő sem volt mindentudó, és pont ezáltal sikerült némi ismeretet is terjeszteni. Például a skótok akcentusáról és viseletéről Matty mesél Sherlocknak, aki nem jártas ezen a téren, ahogy talán a tizenpár éves fiatalok sem, így hozzájuk is eljut némi információ erről. Szintén ide sorolnám a magyarázó jegyzeteket, amik a könyv végén foglalnak helyet. Ezek a fordító megjegyzései, aki a történet során megszámozta a különböző idegen kifejezéseket, angol szóvicceket vagy történelmi utalásokat, majd a kötet végén pár sorban elmagyarázta őket, megadta a hátterüket, hogy ne vesszen el a jelentésük a magyar olvasók számára sem. 

"(...) az emberek sűrűn tesznek olyat, amit a legkevésbé vártak volna tőlük."

Ami kicsit visszavett az olvasási élményből, az a feltűnően sok elírás volt. Ezt nagyon sajnáltam, mert amikor épp belemerültem a történetbe, szembejött egy hiba, és egyből a szörnyülködés váltotta fel az izgalmam. Sokszor kimaradt egy-egy szóköz vagy egy névelő, de előfordult, hogy túl sok volt belőlük. Szintén sok volt a szóismétlés, például találkoztam olyan mondattal, hogy "szinte érezte, ahogy szinte belémar". De a kedvencem sem hagyom ki, mert meg kellett állnom az olvasással, hogy kikacagjam magam a következő mondaton: "Crowe felvonta a szemöldökét raised." Azt írja raised, hát meghalok. 

"Az ember bonyolult egy szerzet, akit nem könnyű megérteni." 

Ami viszont nagyon tetszett, az a zárlat volt. Az utolsó néhány oldalon eluralkodik a szereplőkön és az olvasón is a megnyugvás, a boldog vég jóleső érzése, és szépen haladunk is afelé, amikor hirtelen felborul minden, és egy újabb rejtély közepébe csöppenünk. Határozottan jár a plusz pont a meglepetésért! 

Mindent egybevetve azt tudom mondani, hogy nekem tetszett a Tűzvihar. Izgalmas volt, eseménydús volt és ez a nyomozósdi is nagyon bejött, bár ritkán olvasok krimit, szóval viszonylag új is volt a műfaj számomra, de akkor is nagyon jó élmény volt. Végül négy mancs mellett döntöttem, szóval fogom még a kezemben tartani ezt a könyvet, az tuti. 

Nagyon szépen köszönöm a kötetet a Főnix Könyvműhelynek!
A könyvhöz moly.hu-s adatlap ITT, nemsokára újra találkozunk, nagyon szép hétvégét kívánok!