Tricia Levenseller: Daughter of the Pirate King 1. - A kalózkirály lánya

Felpezsdít. 

A tizenhét éves Alosa kapitány titkos küldetésre indul, hogy megszerezze a legendás kincshez vezető ősi térképet. Szándékosan elfogatja magát az ellenséggel, ugyanis át akarja kutatni a hajójukat. Alosa könnyedén kifogna a könyörtelen kalózlegénységen, ha nem állna az útjába a fiú, aki elfogta - a meglepően agyafúrtnak bizonyuló és aljas mód jóképű elsőtiszt, Riden. Persze nincs mitől tartani, ugyanis Alosának van néhány trükk a tarsolyában, és egyetlen magányos kalózhajó nem állhat a kalózkirály lányának útjába.

Tutira kalóz leszek, ha nagy leszek. 

Tengeri történetünk középpontjában természetesen a kincskeresés áll. Főhősünk, Alosa Kalligan megszállottan kutat egy olyan térkép darabjáért, amely megtalálóját az elképzelhető legkincsesebb szigetre vezeti. A gond ezzel csupán annyi, hogy a hőn áhított papírdarab ellenséges kalózok birtokában, illetve hajóján van. Alosának tehát nincs más választása, el kell fogatnia magát Draxen kapitánnyal és legénységével, hogy át tudja kutatni a hajót a térkép után. Mondanom sem kell, hogy terve több sebből vérzik, hiszen sok előre nem látható tényezővel kell szembenéznie, mint például a túlontúl jóképű, farkasmosolyú elsőtiszttel, Ridennel.

És hogy megleli-e végül a vágyott térképdarabkát? Nos, azt derítsétek ki!

"A kalózkirály lányának születtem."

Még a belbecs kivesézése előtt beszéljünk egy picit a külcsínről is. 

Szóóval, a borítótól elsőre nem voltam elájulva, viszont olyan sokat nézegettem már, hogy egészen megtetszett. Tökéletesen visszaadja a központi témát, azt, hogy kalóztörténet rejlik a fedél alatt. A bal sarokban pedig Alosa karaktere sejteti, hogy még egy ármányokkal teli kalózvilágban is bujkálnak nőies alakok. 

"Angyali arcod van, te lány, de a nyelved, akár egy kígyóé."

Az egyik dolog, amit talán a legjobban szerettem ebben a történetben, az az, hogy elmaradt az expozíció. Ahogy felütjük a könyvet, rögtön Alosa elfogatási hadműveletébe csöppenünk, itt csatlakozunk a cselekményhez és haladunk is vele tovább. Mindenféle bevezető nélkül. Nagyon-nagyon izgalmas volt, igyekeztem felvenni a tempót, kitalálni, hogy ki kicsoda és melyik oldalon áll, pörögtek az események az első sortól kezdve, imádtam!

Egyáltalán nem hiányzott az a vontatott ismertető a múltról, a főszereplő származásáról vagy arról, hogy milyen élete van és miért is kell neki a térkép egyik darabja. A cselekmény előrehaladtával erre mind-mind fény derül, Tricia Levenseller a lehető legtermészetesebb módon építette bele ezeket a dialógusokba. Szeretem, amikor az olvasók nem tudnak többet a történetről annak szereplőinél, így végig megmarad, sőt, inkább tovább fokozódik a kíváncsiságuk. 

"Mi lenne, ha boldogságot, izgalmakat kutatva bejárta volna az egész világot,

ha látott volna mindent, és még mindig nem lenne boldog?

Kifejezetten sötéten látná az életet, nem igaz?"

Már elhagytam a könyv felét, amikor először kellett letennem egy kis időre a történetet. Két olvasás között mindig szoktam gondolkodni a korábban átélteken, és A kalózkirály lánya esetében arra kellett rájönnöm, hogy már elolvastam a könyv felét, ami addig baromi izgi volt és egy percig nem unatkoztam, pedig az egész egyetlen helyszínen játszódott: lényegében egy kalózhajó alsó szintjének cellájában. Természetesen voltak apróbb kitérők, például amikor Alosa felfedezőútra indult a fedélzetre vagy amikor Riden szobájába kalauzolt minket, mégis, a cselekmény túlnyomó részének egy zárka adott otthont. Ebben az esetben az írónőnek nem álltak rendelkezésére azok az eszközök, amik a változatos helyszínekkel járnak, mint például azok leírása, bejárása és megismertetése, mégis annyira lekötött a cselekmény, hogy fel sem tűnt, hogy nem hagytam el a kalózhajót már 150 oldalnyi izgalom óta. És ami még ennél is nagyobb elismerés, hogy nem is akartam.

"Arcát árnyak rejtik, de esküszöm, hallom, ahogyan elmosolyodik."

Azt gondolom, elég csak a fülszövegre pillantanunk és máris tudjuk, hogy Alosa nem éppen a friend zone sűrű mocsarába kívánja Rident. Már a kalózlány elfogásakor észrevehető a vonzalom kettejük között, ami pont azért lesz végül nagyon izgalmas, mert sokáig nem bíznak egymásban, hiszen ellenséges csapatban játszanak és folyton át akarják ejteni a másikat. Szintén ennek köszönhető, hogy nem éreztem túl soknak, túl nyálasnak vagy átlagosnak a kapcsolatukat, ugyanis sosem tudtam, hogy az fog-e történni, amire számítok. A sok-sok titok és cselszövés miatt nem bíztam száz százalékig senkiben, kész voltam arra, hogy kiderüljön, átvertek. Mohón olvastam, hogy mindent megtudjak Alosa és Riden "szerelméről", amit nagyon-nagyon shipelnék!!! Imádtam a szóváltásaikat, jókat kuncogtam rajtuk, így elhihetitek, hogy humornak sincs híján a történet. 

"Sokkal könnyebb lenne, ha bűzlene. Hiszen a kalózok büdösek!

Neki miért van akkor só- és szappanillata?"

Alosát is és Rident is őszintén megszerettem a történet végére. A kalózkirály lánya az egyik legerősebb női karakter akiről valaha olvastam. Ez a lány konkrétan semmitől sem fél és bármilyen lehetetlen szituációba is kerüljön, simán kimászik belőle. Talpraesett, ügyes és okos, de közben megőrzi nőiességét is, ami néha jobban beválik, mint a kardforgató képessége. Szóval igen, én is aláírom, hogy most már van női Jack Sparrow-nk. 

Riden pedig egy tökéletes book bf alapanyag. Fokozatosan lett egyre szimpatikusabb számomra, míg végül az ő életéért aggódtam a legjobban. Bonyolult karakter, aki habár tett tengernyi értitek, tenger..lol olyan dolgot, ami nagyon nem volt szimpatikus számomra, mégsem tudtam elfogadni gonoszként. Ellenben bátyjával, akit az első megszólalásától kezdve gyűlöltem, és ez az utolsó megnyilatkozásáig nem is változott. A két testvér ellentétét Tricia tökéletesen megfogalmazza a történet során, hadd hívjam segítségül ezt a pár mondatot, hogy értsétek, mire gondolok: "Riden vigyora győzedelmes, sőt, persze, még öntelt is, de valahogy ártalmatlan. Draxené viszont méregtől csöpög." 

"Elképesztő, miket művelnek az emberek titokban, amikor senki sem láthatja őket."

Lassan a végére is érek, hagylak mostmár aludni Titeket. Összességében csak annyit mondanék, hogy számomra nagyon is újraolvasós A kalózkirály lánya, annyira kalandos, izgalmas és annyi, de annyi titok van még a történetben, amit meg sem említettem! Ha csak egy könyvet olvastok el novemberben, akkor legyen az Tricia Levenseller műve, megígérem, hogy imádni fogjátok!

Köszönöm szépen ezt a szuper történetet a Könyvmolyképző Kiadónak! 

Olvassatok még utána moly.hu-n is, és ugorjatok be a KMK webshopba is!

Jóéjt Nektek,