Marie Lu: Válogatott ifjak 1. - Az ifjú kiválasztottak

Izgalomban tart.

Adelina Amouteru túlélte a vérlázat. Egy évtizede már, hogy a halálos betegség végigsöpört az országon. A fertőzöttek többsége meghalt, és sok gyereken, aki túlélte, furcsa nyomot hagyott a betegség. Adelina fekete haja ezüstössé vált, a szempillája kifehéredett, és csak egy szabálytalan forradás maradt ott, ahol korábban a bal szeme volt. Durvalelkű apja szerint ő egy malfetto, irtóztató, utálatos teremtmény, aki szégyent hoz a családjukra, és a boldogulásuk útjában áll. De a pletykák szerint, a láz túlélői közül néhányan nem csak forradásokkal lettek gazdagabbak - úgy tartják, néhányan rejtélyes hatalomra tettek szert, és bár a kilétük titokban maradt, úgy kezdték emlegetni őket, hogy a kiválasztott ifjak. 

!!! SPOILER !!!

Igyekeztem kerülni, de nem mindig sikerült. :( 

Ritkán választok kedvenc könyvet magamnak. Mindig úgy gondolom, hogy attól még, hogy öt csillagot - vagy adott esetben mancsot - adok egy könyvnek, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy a kedvencem, inkább csupán annyit, hogy nagyon élveztem olvasni. 

Számomra a kedvenc könyvhöz kell valami plusz, amitől egy pillanatra sem akarom letenni, amitől annyira beleolvadok a történetbe, hogy a szereplők minden érzelme kiül az én arcomra is, és egyszerre imádom és utálom, hogy a végére érek, mert tudni akarom, hogy mi lesz a szereplőkkel, viszont legszívesebben sosem engedném el őket. 

Na Az ifjú kiválasztottak pont ilyen történet volt. 

"Nosza, kicsi farkas, áruld el nekem,

szeretnéd megbüntetni azokat, akik rosszul bántak veled?"

Adelina Amouteru, egy tizenhat éves fiatal lány még gyermekkorában kapta el azt a betegséget, melynek nyomait örökre magán hordozza. Őt és a hozzá hasonló gyerekeket megveti a társadalmuk: megbélyegzettnek, malfettoknak hívják őket és esélyt sem kapnak a normális életre, a házasságra, a jövő építésére. Adelinát saját apja sem szereti, így egy nap a lány úgy dönt, elhagyja családját, és elmegy egy olyan helyre, ahol a malfettokat nem átoknak, hanem áldásnak tekintik. A családapa azonban rájön, hogy mire készül a lánya, így még aznap éjjel utánamegy. Adelina szörnyű áldozatok árán végül elmenekül, megismeri a mindig szigorú Enzot és csatlakozik a malfetto-mentő Tőr Társaságához, hogy az Inkvizíció ellen harcolva elismerést szerezzenek mindenkinek, akin nyomot hagyott a vérláz.

A kötet címe nagyon tetszik, viszont a sorozat átfogó címe már annál kevésbé. A Válogatott ifjak nekem úgy hangzik, mint valami valóságshow földművesek fiainak. A borító azonban gyönyörű, lessétek meg a sorozat többi kötetét is, imádni fogjátok! 

Az ifjú kiválasztottak volt az első olvasásom Marie Lut-tól, ne vessetek rám követ, el fogom olvasni a Legendát is hamarosan, megígérem.

"Mindenkiben ott van a sötétség, még ha rejtve is."

Be kell vallanom, sokkal jobban tetszett antihősről olvasni, legjobban talán ez fogott meg a történetben. Ezúttal elfelejtjük az angyali, csupa szív főhősöket, akiknek csak a közösség érdeke a fontos és akik önmagukat sosem helyeznék előtérbe. Ehelyett itt van nekünk ez a lány, Adelina, akiben ott munkálkodik a gonosz és a sötétség, ő pedig tudja ezt, és hol harcol ellene, hol nem. Eszméletlen izgalmas volt látni, ahogy Adelina megismeri önmagát és a benne lakozó erőt. Számomra megdöbbentő, szokatlan és nagyon egyedi volt megtapasztalni a lány rémületét, amikor ráébredt, nem is esett annyira rosszul megbüntetni azokat, akik bántották őt.

"Bántani akartam."

Ahogy azt már említettem, két fél - a Tőr Társasága és az Inkvizíció - harcáról olvasunk a történetben. Mindkét fél szándékait és terveit megismerjük, és azt kell mondanom, hogy meg is érthetjük mindkettőt. Mind a malfettokat elpusztítani és vezekelni vágyó Teren Santoro cselekedeteit, mind pedig a trónt elfoglalni igyekvő Enzo és a Tőrök tetteit. Nehezen tudtam állást foglalni egyikőjük oldalán, főleg, hogy maga a Tőr Társasága sem tűnt egy teljesen egységes, egyenrangú, közös célért harcoló bandának. Időről időre bebizonyosodott, hogy mindenkiben ott bujkál a bizalmatlanság és a kétség.
Éppen ezért nem is tudjuk, hogy végső soron melyik oldalon állunk: a jó vagy a rossz oldalon? Bár, ha engem kérdeztek, szerintem sokkal inkább az a kérdés merül fel az olvasóban a történet során, hogy létezik-e egyáltalán jó és rossz oldal. Ehhez kapcsolódik a narráció, ami szintén nagyon új volt számomra. Főhősnőnk a kötet nagy részében egyes szám első személyben szól, viszont egy-egy fejezet jut másoknak is, például Teren Santoronak, akiről azon a néhány oldalon egyes szám harmadik személyben olvasunk. Nagyon tetszett, hogy azért ezekben a szövegekben is szembejött néhány mondat dőlt betűkkel mint az ő gondolataik egyenes idézése annak érdekében, hogy kicsit belelássunk a harmadik személyben elbeszélt szereplők fejébe is. Pont ezért nehéz megmondani, hogy vannak-e oldalak egyáltalán, hiszen lehetőségünk nyílik megismerni a szereplők legbelső gondolatait és a hitet, ami miatt cselekszenek úgy, ahogy.

"Szeretni annyi, mint félni. Megijeszt, halálra rémít, hogy mi történhet

a szeretteiddel. Csak gondolj bele a lehetőségekbe!

A szíved elszorul a gondolatra? Hát, barátom, ez a szeretet.

És a szeretet rabszolgává tesz minket,

mert nem szerethetünk félelem nélkül."

Mint mondtam, imádtam antihősről olvasni, nagyon megszerettem Adelina karakterét. Azt gondolom, hogy sokkal közelebb kerülnek az olvasókhoz a hozzá hasonló karakterek azért, mert sebezhető, egyáltalán nem tökéletes és nincsenek csupa önzetlen gondolatai, hisz mindannyian ilyenek vagyunk. Ez pedig nem csupán a lány lelkén mutatkozik meg, hanem a külső megjelenésén is. Marie Lu fantasy környezetbe ágyazta azt a napjainkban is égető problémát, hogy aki különleges, egyedi, más, az nem illik a társadalomba. Adelina félszemű, a haja kifehéredett és természetfeletti képessége van, ami miatt még a saját édesapja is szégyenkezik ahelyett, hogy elfogadná, támogatná és szeretné lányát.
Izgatottan vártam, hogy mit hoz ki Adelinából az írónő, hogy melyik irányba fog elindulni, de még most, az első kötet elolvasása után sem tudnék biztosan választ adni erre a kérdésre, úgyhogy S.O.S.-ben kell az a folytatás. Könyvmolyképző, can you hear me?

"A széttépett pillangó újra egész lett."

Enzot is nagyon megszerettem, habár ő okozta a legtöbb fejtörtést számomra. Nagyon sokszor úgy éreztem, hogy számára mindenki eszköz csupán, hogy megszerezhesse a trónt, viszont időről időre megmutatta a gyengéd oldalát, láttam benne a vezért, aki nagyon is a szívén viseli a társai sorsát.

A Tőr Társaságában nagyot csalódtam a történet végén, csakúgy, mint Raffaeleben is, Adelina elsőszámú, malfetto támogatójában. Ha kiült minden érzelem az arcomra, akkor örülök, hogy senki nem látott, amikor a könyv végére értem. A Tőrök, az Enzoval történtek és az utóhang olyan izgalmas volt és olyan folytatást sejtet, amit nagyon fogunk szeretni, úgy érzem.

"A kedvességük feltételekhez kötött.

Barátkoznának velem, ha az nem szolgálná a céljaikat?"

Sokáig azt gondoltam, hogy ha lehetne szupererőm, akkor shapeshifter lennék, mert akkor lényegében bármi lehetnék, bármikor. Adelina képessége viszont annyira megtetszett, hogy mostmár inkább illuzionista szeretnék lenni. Imádnám, hogy akár láthatatlan is lehetnék mások számára, vagy éppen kétszer akkora, mint amekkora vagyok.
A szemfényvesztés nagyon veszélyes, ahogy azt Adelina és az olvasó is megtapasztalja a történet során. Nem holmi cirkuszi mutatványokról szól, hiszen aki megtanulja irányítani ezt a hatalmas erőt, az onnantól kezdve életekről dönthet.

Összefoglalva: imádtam. Ha úgy érzitek, hogy egy kicsit is hasonló az ízlésünk, akkor mindenképpen olvassátok el, mert tényleg nagyon egyedi és különleges élmény lesz!

Moly.hu-s adatlapot tettem IDE. Nagyon-nagyon köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a kötetet, szipiszupi volt!
És most megyek és megrendelem a folytatást angolul. Bye,