Colleen Hoover & Tarryn Fisher: Soha, de soha 3.
Felejthetetlen.
Tudod, ki voltál valaha és ki akarsz lenni a jövőben?
Silas Nash és Charlize Wynwood kénytelen elmélyedni a múltban, hogy megoldják saját rejtélyeiket. Versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a szükséges válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek.
Vajon vissza tudjék szerezni, ami egyszer már az övék volt? Visszakaphatják-e a régi énjüket?
Hát, ne haragudjatok, de ez egy nagy kalap sületlenség volt.
A Soha, de soha első és második részének elolvasása utáni homályt nem bírtam elviselni, nem volt kérdés tehát, azonnal nekiugrottam a befejező kötetnek is. Mint kiderült, annyira nem kellett volna sietnem, mert ez a semmitérő zárlat elég kiábrándító volt.
"Vissza akarom én egyáltalán kapni az emlékeimet?"
Silas és Charlie történetének középpontjában - mint ahogy azt már nagyon jól tudjuk - az emlékezetkiesés áll. Tudtam, hogy ebben a kötetben fogjuk feloldani a konfliktust, hiszen az előző kettőben semmi olyan nem történt, ami előrelendítette volna a cselekményt a probléma megoldása felé. A fiatalok csupán mindent megtettek annak érdekében, hogy kiderítsék, ki vagy mi is áll ennek az egész hercehurcának a hátterében. Meggyanúsítottak mindenkit, akit csak lehetett, átvertek mindenkit, akit csak lehetett, és mint kiderült, a semmiért.
A kötet borítója egyébként csodaszép, tökéletesen illik a történethez és a víz mintáját is imádom, szóval ezért mindenképp jár a plusz pont!
"Soha senkit sem fogok úgy szeretni, ahogy téged."
Charlie és Silas története a harmadik részben két jelentősebb epizóddal egészül ki: a fiatalok egyrészt nyomoznak tovább - így jutunk el Charlie édesapjához is - másrészt pedig igyekeznek rátaálni önmagukra a lány naplóinak segítségével.
Ami a zárlatot illeti, borzasztóan csalódott vagyok, már mindenféle összeesküvés-elmélettel előálltam, majdnem biztos voltam benne, hogy mágia lesz a háttérben, vaagy, ha nem mágia, akkor valamiféle tudományos kísérlet.
Well, bárcsak az lett volna.
Természetesen nem fogom lelőni, de azt elmondhatom, hogy semmi értelme annak az elméletnek, amivel a két írónő előállt, ennél még az is jobb lett volna, ha átok ül a két szerencsétlen gyermeken. Gondolom, a természetfelettit nem akarták belekeverni, és mivel valóságos keretek között nem igazán lehet megmagyarázni az ismétlődő amnéziát, előhozakodtak ezzel a zárlattal, mintegy arany középútként. Csakhogy ez engem nem nyűgözött le, amit nagyon-nagyon sajnálok, mert az alapötlet tényleg tetszett.
"Azért hazudtam, hogy megvédjelek, nem azért, hogy bántsalak.
Ugye hiszel nekem?"
A történet mindenesetre sikeresen fenntartotta a kíváncsiságom, siettem az olvasással, tényleg nagyon tudni akartam, hogy miért is nem emlékszik semmire Charlie és Silas. Nagyon gyorsan és könnyen olvasható, ami egyszerre öröm és bosszúság is, hiszen így hamar kideríthetjük a nagy titkot, viszont eléggé híján van a könyv a többszörösen összetett mondatoknak, ami néha azért idegesített.
Charlie és Silas karakteréről sok új információval nem lettem gazdagabb, ennélfogva szimpatikusabbak sem lettek. Említettem már, hogy nekem kicsit nyálas az ő szerelmük, pláne, hogy szinte idegenek egymás számára, és túl könnyedén kezelik az emlékezetkiesést is. Nekem hiányzott az igazi pánik, ami egy ilyen szituációban a (szerintem) normális reakció lett volna.
"A sors lelkünk mágneseként vonzza hozzánk azokat az embereket,
helyeket és dolgokat, amelyekhez tartozunk. "
Sokat gondolkodtam, hogy kettő vagy három mancsot kapjon-e ez a kötet, de végül az utóbbi mellett döntöttem, mert olyan rövidke volt a Soha, de soha harmadik része, hogy muszáj volt együtt néznem az őt megelőző könyvekkel, így összességében megérdemli a harmadik pontot is.
A kötetet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak! Így már teljes a család!
Köszönöm, hogy ma is velem tartottatok!
Puszi,
Megjegyzések
Megjegyzés küldése