Sarah Winman: Bádogember

Az egész egy tombolán nyert festménnyel kezdődött: tizenöt napraforgóval, amit egy olyan nő akaszt ki a falra, aki hisz benne, hogy a fiúk és a férfiak csodálatos dolgokra képesek. 

És van két fiú, Ellis és Michael, akik elválaszthatatlanok egymástól. És a fiúkból férfiak lesznek, aztán besétál az életükbe Anne, és ez mindent megváltoztat és nem változtat meg semmit.

Ellis és Michael tizenkét évesek, amikor szoros barátságot kötnek. Együtt bicikliznek Oxford utcáin, úszni tanulnak, felfedezik maguknak a költészetet. Egy nap azonban a szoros barátság helyébe valami más lép... Tíz évvel később újra találkozunk Elisszel; már megnősült, feleségül vette Annie-t, Michael pedig - sehol. 

Ennyire még egy könyvet sem éreztem idegennek. 

A Bádogember az első olyan történet, aminél gyanúsnak éreztem azt, hogy nem tetszett.  Ezért adtam oda nővéremnek, hogy olvassa el, ami egy nagyon jó ötletnek bizonyult, ugyanis megkaptam a válaszom: ez a könyv nem való mindig, mindenkinek. 

Ahogy beszélgettünk a történetről, Erika felajánlotta, hogy leírja ő is a tapasztalatait, hogy Ti is lássátok, mennyire igazam lett. Lejjebb pedig néhány sorban én is elmondom a véleményem, így, ha nem baj, kicsit rendhagyó kritikát kaptok ma tőlem. 

"Hideg volt, de melleted nem fáztam."

A mikrofonnál tehát nővérem, Erika:

"Hiányoztál - mondja.

A mellkasomban a hang, ahogy egy kimerült fecske szelíden a földre zuhan."

Ennek a könyvnek köszönhetem életem első olyan pillanatát, amikor nyilvánosan sírtam tömegközlekedési eszközön, a legnagyobb délutáni forgalomban. Erről a könyvről nagyon nehéz bármit is írni. Ezt olvasni kell.

Minden ember életében vannak olyan periódusok, amikor nem igazán tudja, hol a helye az életben. Nem tudja, mit akar kezdeni magával, a munkájával, a párkapcsolatával, úgy egészében mindennel, ami körülveszi. Én pont egy ilyen időszakban kaptam ezt a könyvet. Talán azért is szerettem bele ennyire Ellisbe és Michaelbe, és ezért sírtam annyira, amikor elfogytak a könyvlapok.

A történet két fiú barátságáról szól, egy olyan barátságról, amilyenre mindenki vágyik.

Az idő előrehaladtával a fiúkból férfiak, a barátságból pedig szerelem válik.

Egy decemberi estén belép a két férfi életébe Annie, akitől azt várnánk, hogy meghozza a nagy fordulatot, azonban nem változik semmi. Attól a naptól kezdve a három ember megindítóan szép kapcsolata bontakozik ki előttünk, a könyv második felében pedig Michael Ellis és Annie nélkül töltött egyszerre csodálatos és fájdalmasan szomorú életéről olvashatunk.

Ellis és Michael teljesen különbözőek, de egyszerre mégis teljesen egyformák. Belülről. Az egymás iránt érzett szeretetük mindent és mindenkit legyőz, soha el nem múló, mindenki által vágyott.

Ez egy tipikusan olyan történet, amit csak akkor érez hitelesnek az olvasó, ha már megélt egysmást az életében, ha tudja, mi az igaz szerelem, milyen a sírig tartó barátság, és tudja, milyen érzés elveszíteni valakit.
Egy lenyűgözően különleges könyv barátságról, szerelemről, elmúlásról olyan megfogalmazásban, hogy az embernek a torkában dobog a szíve olvasás közben és csak bámul ki a fejéből, miután nincs már mit továbblapozni.

Annyira szívesen lettem volna Annie...

"A férfiaknak meg a fiúknak képesnek kell lenniük csodálatos dolgokra."

Na igen, ez pont az, ami az én könyvélményemből hiányzott. Én egyszerűen nem tudtam kiigazodni az eseményeken, sokszor azt sem tudtam mi történik, és az éppen kivel.

Biztosan veletek is előfordul néha, hogy olvastok valamit, olvastok-olvastok, majd egy idő után észbe kaptok és rájöttök, hogy nem tudjátok miről szólt az előző bekezdés. Na, a Bádogember olvasása közben ez az érzés rengetegszer elkapott, annyira nem tudott lekötni a történet, hogy az már fájt, nem volt kedvem olvasni, így a történetet nem fejeztem be, maradt nagyjából negyven oldal. 

"Az élet néha elromlik, igaz?"

Talán ez az a könyv, amit tényleg nem vehetünk bármikor kézbe, kell egy valamiféle lelkiállapot, ami nekem nyilvánvalóan nem volt meg ahhoz, hogy kellően élvezni tudjam a történetet. De nem hagyom veszni, mindenképp nekifutok majd mégegyszer, ha úgy érzem, hogy szükségem van egy ilyen történetre.

Mindenesetre nagyon szép gondolatokat közöl a szerelemről, barátságról, az emberekről és az életről, csupán nem való mindig, mindenkinek. A Bádogember most három mancsot kap, de bízom abban, hogy majd miután új esélyt adtam neki, másképp fogok vélekedni róla.

Nagyon köszönöm a 21. Század Kiadónak ezt a gyönyörű kötetet! 

IDE tettem egy moly.hu-s linket Nektek, kedves olvasóim, INNEN pedig be is szerezhetitek Sarah Winman történetét! 

Köszönöm, hogy velem tartottatok ma is,