2018 legjei - Abszolút kedvencek és óriási mellényúlások

Sziasztook!

Legutóbb összegeztük az év eseményeit, viszont szerintem megér egy misét rápillantani a 2018-as olvasmányaimra is, hiszen akadtak köztük olyanok, amelyek azonnal a kedvenceim közé kerültek, de persze sikerült olyanokat is választanom, amik, hát... annyira nem tetszettek.

Következzenek hát 2018 legjei, avagy a Top3 kedvenc és nemkedvenc könyvem az elmúlt évből! 

Abszolút kedvencek:

1. Christelle Dabos: A tél jegyesei

A cselekményt előbb írnám le a megfontolt, mint a pörgős jelzővel, viszont semmiképp nem mondanám vontatottnak. Azt gondolom, hogy az írónő jól elosztotta az eseményeket a könyv 580 oldalán, ezzel pedig egy abszolút kellemes tempót adott a történetnek. Nem kapkodjuk a fejünket olvasás közben, hogy észhez térjünk két letaglózó epizód között, de nem is alszunk el a könyvvel a kezünkben. Számomra így is nagyon izgalmas volt a történet, pont azért, mert apránként bontakoztak ki előttem az események, a karakterek és az egész, hazugságokkal és cselszövésekkel teli Sarki világ. 
Bővebben ITT.

2. Tricia Levenseller: A kalózkirály lánya

Már elhagytam a könyv felét, amikor először kellett letennem egy kis időre a történetet. Két olvasás között mindig szoktam gondolkodni a korábban átélteken, és A kalózkirály lánya esetében arra kellett rájönnöm, hogy már elolvastam a könyv felét, ami addig baromi izgi volt és egy percig nem unatkoztam, pedig az egész egyetlen helyszínen játszódott: lényegében egy kalózhajó alsó szintjének cellájában. Természetesen voltak apróbb kitérők, például amikor Alosa felfedezőútra indult a fedélzetre vagy amikor Riden szobájába kalauzolt minket, mégis, a cselekmény túlnyomó részének egy zárka adott otthont. Ebben az esetben az írónőnek nem álltak rendelkezésére azok az eszközök, amik a változatos helyszínekkel járnak, mint például azok leírása, bejárása és megismertetése, mégis annyira lekötött a cselekmény, hogy fel sem tűnt, hogy nem hagytam el a kalózhajót már 150 oldalnyi izgalom óta. És ami még ennél is nagyobb elismerés, hogy nem is akartam.
Bővebben ITT.

3. Jessica Townsend: Nevermoor

Konkrétan végigkíváncsiskodtam az egész történetet. Nevermoor világának működését a Csuda biztosítja, és én mindent tudni akartam róla. Sajnálatos módon Jupiter North az utolsó oldalakig titkolózott, így Morrigannel kellett felfedeznem Townsend világát, ami habár lassabb volt, mintha Jupiter csak úgy elmesélte volna nekünk, viszont sokkal, de sokkal izgalmasabb. Szépen lassan megismerkedtem a legszokatlanabb lényekkel a vámpírtörpén át a hatalmas, bolyhos macskarizmáig, hozzászoktam, hogy Nevermoor lakói Csudalattin közlekednek és hogy a név, amitől óvakodnom kell, az a Csudamíves. Nagyon egyedi volt, és én nagyon imádtam érte. 
Bővebben ITT.

Borzalmak:

1. Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba

A történetet reklámozták úgy is, hogy a mai fiatalsághoz áll nagyon közel, nekik/róluk szól. Khm. Ezzel sem értek teljes mértékben egyet. Habár felfedeztem leckéket benne az elfogadásról, a megbocsátásról, a bátorságról, az érzelmek kifejezéséről, legyen az szerelem, vagy csak az, amit legbelül érzünk, meglehetősen erőltetettnek éreztem ezt a fiatalsággal való kapcsolatot. Persze, a Messenger és a Snapchat rendkívül mai, de (szerintem!) vajmi kevés olyan mai fiatal van, aki él-hal Caramel dalaiért. Arra meg még kevesebb esély van, hogy két vadonatúj barátnőről kiderüljön, hogy egyformán imádják őt, és a számokra, amiket Hanna énekel majd a versenyen, Xiarának pont van egy tánckoreográfiája. Micsoda véletlen! 
Bővebben ITT.

2. Rácz Stefán Tibor: Élni akarok

Azt már meg sem említem, hogy Noel alkoholos filccel a zsebében közlekedik és mindenképp a tenyerébe íratja Lilla telefonszámát. Mi sem természetesebb, hiszen a mai fiúknál telefon nem mindig van, de alkoholos filc, na az kivétel nélkül ott lapul a zsebekben. Nyilván.
Bővebben ITT.

3. Sarah Winman: Bádogember

Én egyszerűen nem tudtam kiigazodni az eseményeken, sokszor azt sem tudtam mi történik, és az éppen kivel.

Biztosan veletek is előfordul néha, hogy olvastok valamit, olvastok-olvastok, majd egy idő után észbe kaptok és rájöttök, hogy nem tudjátok miről szólt az előző bekezdés. Na, a Bádogember olvasása közben ez az érzés rengetegszer elkapott, annyira nem tudott lekötni a történet, hogy az már fájt, nem volt kedvem olvasni, így a történetet nem fejeztem be, maradt nagyjából negyven oldal. 

Bővebben ITT.

Azt gondolom, elkerülhetetlen, hogy néha olyan történetekkel is találkozzunk, amik nem nyerik el a tetszésünket. Ízlések és pofonok, a kevésbé jó könyvélmények ugyanúgy hozzájárultak ahhoz, hogy történetekben színes évem legyen, mint azok a kötetek, amiket ma is bátran ajánlok bárkinek!

Nektek mik voltak az abszolút kedvenceitek 2018-ban?