Rácz-Stefán Tibor: Élni akarok!

Megérint.

Lilla már évek óta a halál árnyékában él. Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit. 

Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja... Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot. Nem is sejti Lilla sorsát.

A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.

Mi a jobb? Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?

Well, nekem egy darab zsepire sem volt szükségem, nemhogy százra.

Lilla már tízéves kora óta küzd csontrákkal. Annyi műtéten és kezelésen túl van már, hogy megszámolni is sok lenne, azonban nem sikerült legyőznie a betegséget. Alig várja, hogy betöltse a tizennyolcat, így meghozhat egy nagyon súlyos döntést: felirathatja Kállay doktornővel a Fortepexet, amitől habár csak két hónapig, de mindenféle fájdalom nélkül élhet. Két hónap után azonban vége. Lilla mégis a gyógyszer mellett dönt, hazautazik és igyekszik kihasználni megmaradt ideje minden egyes másodpercét. 

Dióhéjban ennyi, most pedig nézzük meg a könyvet a már jól ismert menetrendünk szerint haladva. 

A borító nekem tetszik, nagyon kis szép lett, utólag az orgonának, a szerelmes párnak és a képeknek is megtaláltam a helyét a történetben, amitől csak még jobban szeretem. 

"A valaha élettel teli kék szempár most csupán fájdalommal és csalódottsággal volt tele."

Az Élni akarok! egy rövid, mindössze kétszázhatvan oldalas, egydélutános olvasmány egy haldokló lányról, aki utolsó két hónapjára összeállít magának egy bakancslistát, tele olyan célokkal, amiket mindenáron megvalósít, mielőtt meghal. Maga az alapsztori teljesen rendben van, tetszett. Főleg azt értékeltem benne, hogy nem azt kaptam, amire a fülszöveg alapján számítottam. A szinopszis Lilla Noellel való kapcsolatát helyezi a középpontba, így azt vártam, hogy majd valami nyáltenger történetet kapok két fiatalról, akik szerelmükkel néhány hét alatt megváltják a világot. 

Hála az égnek nem így történt. Egyenlő mértékben jutottak epizódok a lány családjának, a legjobb barátnőjének és az irritálóan vonzó (erre még visszatérünk) Noelnek. Így sokkal hitelesebb lett a történet, helyett kapott benne a szerelem, a szeretet, a barátság, az odaadás, az elfogadás és még sorolhatnám. 

A könyv szerkezete is nagyon vagány lett. Lilla naplót írt az elmúlt nyolc évéről, amibe néhány fejezetenként mi is belelapozhatunk. Ebben az tetszik a legjobban, hogy így két szálon fut a dolog: van egy jelen, ami a lány már otthon töltött utolsó két hónapját tárgyalja; illetve van egy múltunk is a kórházi emlékekről, a történet végén pedig ez a két szál találkozik, izgi volt. 

Pozitívumként még szeretném felhozni az ismeretterjesztést is. Értékeltem, hogy nem az orvostudomány konyhanyelvén próbálta az író megfogalmazni, hogy mi is az a kemoterápia, a biopszia, vagy úgy egyáltalán, mit élhet át az, aki Lilla cipőjében jár. Kutatómunka és tájékozottság van ennek hátterében, ami szintén nagyot dobott a hitelességen, valódinak érződött ettől a történet.

"Bárcsak annyira hinnél magadban, amennyire én hiszek benned!"

Megmondom őszintén, meglepett, hogy eddig senkinél nem láttam azokat a dolgokat leírva, amik nekem szinte azonnal szemet szúrtak. A történettel az első kb. 100 oldalon képtelen voltam azonosulni. Láttam, hogy valami végtelenül szomorút és meghatót akart alkotni az író, nekem valahogy mégsem jött át. Mesterkéltnek, szaggatottnak és erőtlennek éreztem a mondatokat, illetve a szereplők monológjait, egyszerűen nem tudtam gördülékenyen olvasni. Mind tartalmilag, mind pedig írástechnikai, nyelvi-stilisztikai szempontból azt éreztem, hogy kidolgozatlan maradt a történet. Hogy mindenki értse, mire gondolok és nehogy azt mondjátok, hogy a levegőbe beszélek, direkt post-it-eltem néhány ilyen esetet: 

Először is a tartalmi elemek. Lilla és legjobb barátnője közösen lenyomozzák Noel Instagram fiókját, amelyet a következő párbeszéd kísér: 

"- Ja, valami kétszázhúszezer. Ez olyan sok?

- Igen, nagyon durván! Még Bánki Benit se követik ennyien, pedig ő nagyon cuki."

Well, hell. 

Először is, kétlem, hogy létezik olyan tinédzser, akinek van Instagramja és nem tudja, mennyi számít sok követőnek, szóval Lilla értetlenkedése itt elég indokolatlan és béna.

Másodszor pedig... Bánki Beni?

???????????????????? 

Ezt jól olvastam?????????

Jézus Mária.

Ezen kívül egy kiemelkedő hasonló eset volt, amikor Lilla és nővére az első csókról beszélgettek és a hasonlat, amit annak körülírására használtak, derült égből villámcsapás. Egy szó sem esik az olvasás, a könyvek szeretetéről előtte, és mégis, az első csókot Lilla nővére a könyvekhez és azok fülszövegéhez hasonlítja. Ez nekem nagyon random volt és idegen hatást keltett, kicsit ki is zökkentett az olvasásból. 

Azt már meg sem említem, hogy Noel alkoholos filccel a zsebében közlekedik és mindenképp a tenyerébe íratja Lilla telefonszámát. Mi sem természetesebb, hiszen a mai fiúknál telefon nem mindig van, de alkoholos filc, na az kivétel nélkül ott lapul a zsebekben. Nyilván.

"Az élet egyes pillanatai olyanok, akár a csodák. 

Meg kell örökíteni őket, hogy ne csak az élhesse át, aki ott van, hanem az egész világ."

Nyelvi szempontból pedig sokszor találkoztam olyan kapcsolatokkal és mondatokkal, amelyek számomra furán hangoztak. Már a fülszövegben megakadt a szemem azon, hogy Noel irritálóan vonzó. 

?????????

Hogy lehet valaki irritálóan vonzó? Ha valaki tetszik, az soha az életben nem lesz irritáló, ennek a két szónak olyan messze el kellene kerülnie egymást, mint innen a Hold. 

Említettem, hogy nagyon erőltetettnek éreztem a történetet. Sokszor úgy tűnt, az író csak fancyzni akar, hogy ő így is meg tudja fogalmazni a mondandóját. Például amikor Lilla megszagolja Noelt, és a fiúnak jó illata van, akkor nem elég egyszerűen azt mondani, hogy jó illata van, nem, Lilla azt mondja, hogy "annyira férfias volt az arcáról áradó mentolos aftershave aromája". Ez nekem too much, elképzelem, hogy tizennylc évesen ilyet mondok ahelyett, hogy jó illatú, és nevetnem kell.

Ezeken kívül olyan apró dolgokat vettem még észre a szórendiségben, amelyek könnyen torzíthatják a jelentést. Ilyen volt például a "löktem meg a vállammal kuncogva az övét", vagy a "a fésűben, a földön és az ágyamon is ott voltak a szálak, és ezzel ébredés után gyűlöltem a leginkább szembesülni". Előbbiben a kuncogva van fura helyen szerintem (A válladdal kuncogsz, lányom?), utóbbiban pedig úgy tűnik, hogy az ébredés után-on van a hangsúly, pedig az ezzel-en kellene lennie, valahogy így: és ezzel gyűlöltem a leginkább szembesülni ébredés után. Aztán lehet, hogy tévedek, és valóban a mikor a lényeg, ez esetben pedig a szórend is rendben van. 

"Semmi sem tart örökké, legyen az lehullott hó,

a legfinomabb falat vagy éppen a legbecsesebb élet."

Egy-két mondatot még beszéljünk a karaktereinkről.

Lilla egy nagyon erős, odaadó és végtelenül kitartó lány, aki utolsó két hónapjában is szinte csak arra koncentrál, hogy szerettei útját egyengesse. Nagyon szimpatikussá teszi, hogy egy cseppet sem önző, nővére és barátnője számára is Lilla jelenti a legnagyobb támogatást abban, hogy elérjék az álmaikat. Teljes szívemből sajnáltam a történet végére, nem ezt érdemelte.

Noelt szerettem a legjobban. Nagyon jófej, vagány és vicces srác, aki azután lett igazán a kedvencem, miután elolvastam a Lillának írt levelét. Több olyan fiút erre a bolygóra, mint ő!

Azt valaki mondja már meg, hogy a Csudaszép Lilla vezetékneve? Mert ez, ilyen formában kétszer hangzott el, megszólításként, de nem tudtam rájönni, hogy valami belsős családi vicc, amit nem értek, vagy ennek a lánynak tényleg Csudaszép a neve? 

"(...) éltem, emlékeket gyűjtöttem, szerettem, és engem is szerettek."

Mint mondtam, csak az első száz oldallal nem vagyok kibékülve, utána egészen más lett a történet. Sokkal inkább úgy éreztem, hogy egyben van, gördülékenyen szeltem a lapokat és a cselekmény hátralevő része is rendben volt. 

Összességében egy olvasásra mindenképpen ajánlom, mert megtanít értékelni az életetek legapróbb csodáit is, amire a célkorosztálynak szüksége van. Én is éppen a napokban gondolkodtam el azon, hogy idén ősztől annyi csodálatos dolog történt velem, amikért nem lehetek elég hálás. De nem is kell jó dolgok után kutatnotok, egyszerűen csak örüljetek a szeretteiteknek, a barátaitoknak és az egészségeteknek. Ezek az igazán értékes dolgok az életben. 

Köszönöm a kötetet a Könyvmolyképző Kiadónak!

Moly.hu-linket ITT találtok, kedveseim, nyugis jövő hetet kívánok Nektek!

Nemsokára jövök,